Európa spaklija

El tudják képzelni, hogy Európa három nagyja új falat gründol?

Higgyék el, politikai értelemben nem is olyan abszurd napjainkban ez a kép.

Most, kerek ötven évvel a berlini fal megépítése után.

A berlini fal hossza 155 kilométer, átlagos magassága 3,6 méter volt.

A mostani hosszabb is lesz, magasabb is lesz, ráadásul több is lesz belőle. Még ha nem is kőből készül.

A berlini falat az NDK vezetése azért építette fel 1961 augusztusában, mert megelégelte, hogy hetente több tízezer polgára Nyugat-Berlinen keresztül hagyja ott a „működő német szocializmust” – 1949 és 1961 között összesen 2,6 millióan települtek át a szövetségi köztársaságba.

Most több tízmillió török, kurd, afrikai, ázsiai és balkáni elé kell falat emelnie az egyesült Németországnak és tulajdonképpen az egész Európai Uniónak. A fejlett Nyugat ugyanis nem tud, és már nem is akar többet befogadó lenni. Vége az időnek, amikor jól piárosítható együttérzésből, de főleg megfontolt gazdasági érdekből ajtót nyitott a fejlődő országokból érkezők számára. A hetvenes–nyolcvanas években kellett az olcsó és nyugati mércével igénytelen munkáskéz. Akiket nem érdekel az egészségbiztosítás, álmukban sem szerveznének szakszervezetet, és barakkvárosokban is eltengődnek.

Ma, válság idején, két számjegyű munkanélküliség mellett nincs szükség rájuk – ráadásul a multik arra is rájöttek, hogy jelenleg olcsóbb a gyártást vinni az olcsó munkaerőhöz, és nem fordítva.

Falat eléjük. Akár ténylegeset is, amit a görög-török határon is építenek.

De falat országon belül is. Hiszen ott vannak az évtizedek alatt ide érkezett vendégmunkások, sőt immár azok felnőtt gyerekei is. Akik szimpatikusak, amíg mondjuk német válogatott mezben sikerre vezetik a Nationalelfet, de a török virtus már zavaró, ha mecsetekben vagy tömegtüntetéseken ölt testet. Nem beszélve arról, ha a kulturális és gazdasági különbség zavargásokban, felgyújtott autókban, kirabolt boltokban mutatkozik meg.

Falat hát eléjük is. Még ha jelenleg ez a kőkerítés elsősorban a több rendőrben materializálódik. A határozottabb gumibotos rövid távon akár megoldást is jelenthet, hosszú távon azonban előre vetíti a kül­városok újabb, véresebb és elsöprőbb lázadását.

A Nyugat javítani akart profitmutatóin, nem számolt azonban azzal, hogy közben új gazdasági és kulturális kisebbséget teremt, amely már szeletet követel magának a közös európai tortából. Erre a fal nem válasz.

Ráadásul London, a lángoló brit utcák megmutatták, hogy immár nem csak a bevándorlók „zúgolódásáról” van szó. Fosztogatott persze a pakisztáni bevándorló is, de ott volt a fehér milliomos csemetéje, s szinte anblokk a társadalomban a helyét nem találó tizen-huszon éves brit „válságkorosztály”. Gazdasági, kulturális és szociális helyzetben, az eddigi erkölcsi értékek megkérdőjelezésében anarchisztikusan egységes új generáció. Gyenge szójátékkal jellemezve: erre varrjál falat!

Fal járna a cigány és a többség közé is, ahogy Csehország, Románia vagy Szlovákia több városában? Avagy már unión belül is, miképp a dán határon is felújították az ellenőrzést? Avagy vonjuk gazdasági kordonba Görögországot, elfeledve, hogy válsága az országba ellenőrizetlenül öntött hiteleknek tulajdonítható? Amiben Berlintől Londonig mindenki benne volt, s a jó Brüsszel sem ellenkezett. Fal jó és rossz, keleti és nyugati uniós tagország közé, miközben a címkéket kizárólag a falépítő szabja meg?

Bármi furcsa, ötven éve Nyugaton is sokaknak tetszett a fal, a megosztott világ, a hidegháború. Sokaknak megfelelt a magát kordonba záró vörös, a politikai és gazdasági bajokra számtalanszor kifogást adó, évtizedekig működő ellenségkép. A képletből Keleten és Nyugaton is mindössze néhány tízmillió ember emberi élete maradt ki együtthatóként.

Szóval, óvatosan azzal a spaklival.

magyarhirlap.hu