Trójai mese

            Hogy is kezdődött ez az egész. Igaz, hogy Paris elszöktette Helénát, de az ilyesmi rendszeresen előfordult a görög világban. A szép asszonyok szeretik a férfiakat és viszont, Bacchus meg segít nekik megtalálni egymást. Ezért aztán a férfiak össze is verekszenek, de az az ő egyéni ügyük. Csak amikor olyan jól jön az eset, gyönyörű casus bellit lehet formálni belőle. Mert azt azért a demokratikus görög világban csak nem lehet mondani, hogy azért támadják meg Tróját, mert nincs hajlandósága csatlakozni a Görög Szövetséghez. Pedig milyen nagy szükség lenne rá! Onnan lehet szárazföldön felvonulni a perzsák ellen. Az ősrégi ellenség. De hiába! Laokoon és Priamos király őrzi Ilion (mert a trójaiak maguk Ilionnak hívták városukat) függetlenségét. Hiába járják Hermes szolgái a görög föld legjobb kincseivel Trója piacait, és mondják a város lakóinak, hogy mennyivel kedvezőbben kapnák ezeket a termékeket, ha városuk is csatlakozna a Görög Szövetséghez. De a lényeget nem mondhatják, mert akkor azt is mondani kellene, hogy a trójaiaknak milyen kevés szavuk lenne a Királyok Tanácsában. Nekik lenne a legkisebb szavuk abban, hogy mikor és mekkora sereget akar majd a Tanács átvonultatni. Lehet, hogy az is nagy üzlet lenne majd Trójának, hisz a Tanács MAJD megfizeti az ellátást. De a trójaiak azt is tudják, hogy a felvonuló katonák a lakott területeken szeretnek saját kalandokat is keresni, és nem csak Heléna a félteni való asszony, hanem a trójaik asszonyai is. Az ilyen „fogyasztásért” viszont a Tanács semmilyen felelősséget nem vállal. Nem csoda, hogy a trójaiak nem tolongtak a Szövetségért.

            A legbölcsebb görögök az athéniek voltak. Ők kezdték ezért terjeszteni a mesét a vetélkedő istenasszonyokról. Oly sikeresen terjesztették történeteiket, és oly szépen kerekedett az idők folyamán, hogy néhány évszázad múlva Homérosz kincset talált, amiből maradandót alkothatott.

            Mindenesetre a trójaiak most örömmel nézték, ahogy a Szövetség hajói lassan eltűnnek a partfok mögött. A véáros lakóinak apraja nagyja letódult a partra, hogy hálát adjanak Poszeidónnak, aki íme elvitte az sotromlókat. Ahogy leértek a partra körülállák a messziről már kíváncsian figyelt ahtalmas alkotmányt, egy jó formájú lovat, amelyik kerekeken állott. A tövében ült is egy rongyokba burkolt akháj, számtalan sebesüléssel. A városiak kérdésére elmondta, hogy kegyetlenül összeveszett a gaz Odisszeüsszal, és félve ármányától nem mert vele hajóra szállni, inkább ittmaradt a trójaiak kegyelmére bízva magát. A harcok során nem kegyetlenkedett, így a győzőktől irgalmat remélt. A kérdésekre elmondta, hogy a lóval a Szövetséget akarták ábrázolni, és a győzelem után a városban akarták felállítani, majd később ugyanilyen lovakat akartak emelni a Szövetség többi városában is a Szövetség erejének kimutatására. De a vezérek összekapása miatt, gyoresan kellett elvitorlázni, és már nem volt idejük szétrombolni.

            Nagyot nevettek a városiak, aztán jött valakinek a nagy ötlete, be kell vinni a városba, és fel kell állítani a lovat, és most majd Ilion dicsőségét fogja ábrázolni. Majd ellátják erre utaló felirattal. Meg avval, hogy a Szövetség ajándéka. Örült táncokat lejtettek, folyt a bor.

            Csak az agg Laokoon nézte aggódva a bacchanáliát.

- Örültök, ujjongtok, érzitek a vesztetek. A görögök ajándékának sem lehet örülni, bármenynire is szépre sikerült alkotás ez a hatalmas ló. De nem tehetek róla, „Timeo Danaos et dona ferentes” - ez a mondása aztán a mai napig fennmaradt. De senki se hallgatott rá.

- Őrült vénember! Demokratikus görögök vagyunk, és a többségnek van igaza! – torkollták le az aggódó öreget. Körbe járt még néhány boros tömlő, és nekilódultak, hogy bevigyék diadaluk jelét a városba.