- 0
Bogár László rendet vágott!
Az utóbbi hetek során újra nagy publicitást kapott az a számos társadalomelemző által már eddig is hangoztatott javaslat, hogy legyen sokkal szorosabb és intézményesített kapcsolat a népesedési folyamatok és a nyugdíjrendszer között.
„A mai nyugdíjrendszernek ugyanis legalább is látszólag logikailag nem sok köze van a gyermekvállaláshoz. A köztudatban úgy él a nyugdíj, hogy egy aktív életen át fizetem a járulékot, és ennek fejében jogosulttá válok a nyugdíjra, sőt sokszor még az is megfogalmazódik, hogy a nyugdíj mindentől független, egyetemes »emberi jog«, minden közösségnek »kötelessége« eltartani minden idős embert, függetlenül attól, hogy fizetett-e valaha is bármilyen járulékot.
Az emberek többsége szeretne gyereket, de »belátja«, hogy »most még« nincs olyan gazdasági helyzetben, hogy vállalja. A társadalom számára a gyermek gazdasági haszna óriási, kvázi végtelen, hisz gyermek nélkül megszűnne maga a társadalom is, de gyermeket nem a társadalom vállal, hanem az egyének, akiknek a társadalom csak nagyon kis részben téríti meg az így felmerülő költségeket.A gyermekek végtelen társadalmi haszna, hogy – tovább működtetik a gazdaságot, fizetik az adókat és a társadalombiztosítási járulékokat – nagyrészt közös, nemcsak azok realizálják, akik a gyermeknevelés – modern társadalmakban egyre növekvő – költségeinek döntő részét állják, hanem azok is, akik egyáltalán nem vállalnak gyermeket. Tehát – ha azt akarjuk, hogy a nyugdíjrendszer hosszú távon fenntartható legyen, akkor – a feladat, hogy a gyermeknevelést anyagi értelemben is összekapcsoljuk a nyugdíjrendszerrel.
A gyermeknevelés gazdaságilag is legalább részben jövedelmezővé tételének két útja lehetséges, amit nevezhetünk »input-« és »outputfinanszírozásnak«, olvashatjuk a dolgozatban. Az első szerint a társadalom erőforrásokat biztosít a gyermekneveléshez, azaz fedezi annak költségeit, a második szerint pedig kvázi, amikor társadalom »átveszi« a »kész«, felnevelt gyermeket, akkor visszatéríti a felnevelés költségeit.Valószínűleg ennek valamely kombinációját célszerű megvalósítani, de a nyugdíjrendszert mindenképpen érdemes bevonni a konstrukcióba legalább utófinanszírozás gyanánt. Mint minden ilyen stratégiai fontosságú kérdés esetében, az ördög a részletekben lakozik, nagyon komoly munkát igényelne egy ilyen rendszer létrehozása, ám ez nem lehet ok arra, hogy ne vágjunk bele.”
Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.
