www.flagmagazin.hu
Közzétette: www.flagmagazin.hu (https://flagmagazin.hu)

Címlap > Szerintem - Csizmadia Csaba Fradi naplója 1.rész

1c2055c89bbeb8ab3abc5a2ab3190fdf.jpg

Szerintem - Csizmadia Csaba Fradi naplója 1.rész

2010 szeptember 01. Flag

Szöveg méret

  • 0
Még nincs értékelve

Az első négy fordulóban mutatott játék alapján bátran ki merem jelenteni, hogy ez egy más csapat, mint a tavalyi. Ez a csapat egy játékos csapat. Próbálja járatni a labdát és szerintem ez a stílus közelebb áll a szurkolókhoz, mit az ívelgetős játék.

Hátulról építkezve próbáljuk játékosan kihozni a labdát, nem előre ívelve, hanem pontos passzokkal. Mindenképpen pozitív előrelépést tapasztalok az eddigi mérkőzések tükrében. Úgy gondolom a csapat bebizonyította, hogy van tartása és egységes, mert a csapategység az egyik legfontosabb, ha nagy célokat tűzünk ki magunk elé.


Mindezek mellett fegyelmezettek vagyunk és ez már fél siker, s ha ez párosul a szép játékkal is, mint az elmúlt fordulóban a Videoton ellen az első játékrészben, akkor nem lehet probléma és mindenképpen az elsők között lehet a csapat. Nagyon kiegyensúlyozott eddig a bajnokság, hiszen azt tapasztaljuk, hogy minden előfordulhat, bárki megverhet bárkit. Úgy gondolom, hogyha megyünk tovább ezen az úton, akkor lehet egy szép eredmény a végelszámolásnál, bár erről még nagyon korai beszélni, így a bajnokság elején.

         

Ma remélhetőleg egy nagyon jó hangulatú rangadót fogunk játszani a Győr ellen. Bár az idő nem a legszebb, de bízom benne, hogy nem fog esni az eső, és az időjárás nem riasztja majd el a szurkolókat az esi mérkőzéstől.
Nagyszerű kezdeményezésnek tartom a Klub részéről, hogy ingyennes a mai mérkőzés, hiszen így még többen kilátogathatnak a stadionba, és ismét tapasztalhatjuk, hogy a szurkolók segítségével, olyan, mintha többen lennénk a pályán, és ezt reményeim szerint ki is tudjuk majd használni. Nagyon motiváltnak látom a csapatot, hiszen nagyon fontos három pont lenne a számunkra a mai, mert így felzárkozhatnánk, beérnénk az élen állókat.


Hajrá Fradi!


Csizmadia Csaba
Magyar Menedék

Ajánló