Ment a hűtlen nehéz fejjel

Kezdjük ma Németh Lászlóval: „a legkiválóbb magyar egy kollektív sebszaggatással kezdi”. Pontosan így van: Kölcseytől Széchenyin át magáig Németh Lászlóig a legeredetibb magyar gondolkodók a magyar bűnökben és fogyatékosságokban, nem pedig mások ártó szándékában keresték a bajok forrását. A mások ártó szándéka egyébként is alanyi jogon jár nekünk, nem érdemes sok szót pazarolni rá. Minket, magyarokat a nagyvilág soha nem dajkált érdemeinken felül. Lássuk be, még érdemeinkért sem. Ha valamit megtanulhattunk az elmúlt ezeregyszáz esztendőben, az a következő: akkor élünk békében, akkor gyarapodunk, akkor nyerünk pillanatnyi tűszünetet a megmaradásért folyó harcunkban, ha felismerjük, azonosítjuk magunkban a bajok forrását, és sürgősen változtatunk.

Az önkormányzati választások óta elfeledkeztünk erről a politikai-lélektani egyszeregyről. Valóságos panaszáradat lepte el politikai közösségünket. Átkozódunk, sírunk, értetlenkedünk, fenyegetőzünk, mintha éppen a végítélet jött volna el. Marginális figurák keresik a választási kommunikáció felelőseit, mintha éppen egyetlen pillanatra is beláttak volna a színfalak mögé. Régi, kipróbált, lelkes fideszesek fenyegetőznek, hogy ennyi volt, ők veszik a kalapjukat, a Borkai-ügy náluk betette a kaput. Vagy talán nem is az, hanem az a tény, hogy városukban, kerületükben nem azt választották meg az emberek, akit ők szerettek volna.

Valaki felvilágosítaná ezeket a jóindulatú, de feledékeny barátainkat, hogy a világ már csak olyan, hogy semmi nem tart örökké? Tényleg elhitte bárki, hogy az a természetes, ha narancssárgába borul az ország, és nincs más szín a palettán? Hogy Miskolc, Eger, Pécs és még egy sereg város, budapesti kerület nem ugyanannyira, hanem jobban nyerhető a mindenkori baloldal, mint a mindenkori jobboldal számára? Valóban elhitte a most megsértődő (ex)fideszes polgár, hogy létezik patyolattiszta párt, mozgalom, kormány?

Aki most átkozódik, annak összképet javaslok. Tegye az egyik serpenyőbe a Borkai-ügyet és az elrontott önkormányzati választást, bármit, ami bántja, sérti az önérzetét, és nézze meg, mi van a másik serpenyőben. De a teljes elmúlt kilenc évet kéretik ám vizsgálni! És egy pillanatra, csak egyetlen pillanatra képzeljük el, hogy az ország miniszterelnökét kilenc éve nem Orbán Viktornak hívják. Hanem Gyurcsány Ferencnek. Vagy Fekete-Győr Andrásnak, Bajnai Gordonnak, teljesen mindegy.

Gondolom, ha holnaptól beütne a baj, már nem borkaiznának a lelkes bírálók. Merthogy tisztelt barátaim, akkor már a lét volna a tét, nem némi erkölcsi természetű disputa arról, hogyan szexeljünk illedelmesen az Adrián.

„A legkiválóbb magyar egy kollektív sebszaggatással kezdi”. Bevallani, hogy mit hibáztunk el, önmagában nem tesz bennünket erőtlenebbé. Én például szívesen mondanám, hogy a magam részéről visszaszívom az elmúlt néhány hónap, néhány év valamennyi ellenzéket lebecsülő nyilatkozatát. Csakhogy akad itt egy kis probléma: ha én hibáztam abban, hogy a megvetésemet nem rejtettem véka alá, és kifiguráztam ezeket a senkiháziakat, akkor a tisztelt olvasó és néző is hibázott velem együtt. Mert ugyanazok, akik ma a táboron belülről nagyképűséggel vádolják a jobboldali véleményformálókat, három órával a választás előtt még itták a szavainkat. Tegnap még elvakult rajongók voltak, ma bősz kritikusok.

Akik ismernek, pontosan tudják, hogy nekem az ostoba rajongás, az ismeretlenek bratyizása, a tisztelet nélküli csendőrpertu ugyanolyan terhes, mint amikor a véremet kívánják az ellenségeim... Legyünk már észnél: nem néhány kósza újságírón (amilyen én is vagyok) meg a tisztelt közönségen fordult meg a választás. Hanem ezer más eseményen. Például a milliószámra tenyésző bunkók fellelkesülésén. Az érthetetlen méréseken. A Borkai-ügy után támadt süket csenden. Meg az elemi matematikán, miután összefogott az ellenzék. Majd kibogozzák a szakemberek, ha tudják, és remélem, legközelebb tanulunk belőle.

Ami nekem itt, a 888.hu-n maradt a tanulságok levonására, jóval egyszerűbb feladat. Mindenekelőtt tisztelettel javaslom az összes, a választás óta szuicid hajlamú barátomnak, ismerősömnek, hogy emelje fel a fejét és lépjen tovább! Nem felelősöket kell kutatni, átkozódásból is pont ennyi elég volt, inkább meg kéne nyerni a 2022-es választást! Erről kéne gondolkodni, ha már valaki életre szóló szerelmet vallott a politikának, és erről ír, posztol, beszélget egész álló nap, pedig nem is ebből él, nem ez a mestersége, és alapvetően lövése sincs az egészről.

És fojtsuk el időnként magunkban a lángoló magyart, kedves barátaim. Azt a hajlamunkat, hogy vagy ezer fokon égünk, vagy belehullunk a sötét verembe. Hogy mi egy sima futballmeccset is vagy hőskölteményként, vagy bibliai csapásként értékelünk, nem beszélve a másik témáról, amihez szintén mindenki ért ebben az országban: a politikáról.

Egyszer nem próbáljuk ki, hogy nagy győzelem esetén azt mondjuk, hogy szép volt, de magunkban felkészítjük magunkat arra, hogy nem mindig lesz ez így? És fordítva: ha vereséget szenvedünk, nem erőtlenül lehullunk és jajveszékelünk, hanem logikusan végiggondoljuk, hogyan másszunk ki a csávából, és igyekszünk legközelebb nem elkövetni ugyanazt a hibát?

Ehhez persze kéne némi bölcsesség. Nemzeti-jobboldali politikai közösségünk olyan sok mindent végigcsinált már, olyan nagy csaták vannak már mögöttünk, hogy ez a két hete tartó siránkozásözön méltatlan mindannyiunkhoz. Nem magyar, csak amolyan magyaros viselkedés.

Ennél azért jobbak vagyunk, tisztelt barátaim.

Szentesi Zöldi László - ]]>www.888.hu]]>