A magyar nyelvről magyaroknak 7.

dana, danol, döng, döngicsél, dönget, döngő, döndít, dünnyög, dongó, dong, dongó, dal, dalol, dallam, ton, tan, tono

 

A dön, vagy don szótő bővítményei: dön|g, dön|ög, dön|gicsél, dön|get, dön|dít, dünny|ög, , dan|a, dan|ol, don|g, don|gó (dön|gő) stb., n-l hangmódosulással: dal, dal|ol (= dan|ol), dall|am. Tehát aki dalol, különösképpen ha dúdol, az dönög.

Dan, don a németben: Donn|er, jelentése mennydörgés.

Pusztán a felsorolásból is jól látható, hogy a dan, don, dön szótő hangot jelent, semmi mást.

Dan, don egyszerű d-t módosulattal: tan, ton. Németben Ton = hang, zönge, Ton|fall (ton-hull, ugyanis (fall f-h: hull)= hanglejtés. Angol ton(e) = hang, tone series = hangsor, azaz ton(e) ser(ies): tonsor (ser(ies) = sor).

Tan, ton a szanszkritban tan. Latin tono = erősen harsog, dörög.

 

Kánaán, Kunán, Khunán, Chunán, Hunország

 

A biblia is említi, mint a zsidók által vágyott, irigyelt, majd leigázott területet. Ma is a legcsodálatosabb országot jelenti: „tejjel, mézzel folyó Kánaán”. A Kánaán szó a Kunán szó kissé torzult kiejtésű változata. Kun|án (régiesen: Khun|án, Chun|an) végződése, az -án, másképp -ány, adott helyet jelent, pl. Balok|ány, Balk|án, Bak|ony, magas hangrendben -en, pl. Éd|en (lásd az ÉD és az ÉDEN szócikket). A Kun|án szóban a Kun pedig azonos a kun = hun névvel. Tehát Kunán (Kánaán): Kun (hun) föld, Kun tartomány, Kunország, avagy Hunország. Hogy ez mennyire így van, igazolja Jerney János megjegyzése a Kánaán szóhoz a Magyar nyelvkincsek Árpádék korszaka (Pest, 1865) című könyvének 38. oldalán: „egy más honi régiségünkben, jelesen némi XIII-ik századi oklevélben »cananeus« a’ magyarhoni chun azaz kún férfi neve.” Tehát a kánaániták: hunok, keményebben ejtve: kunok. A Bibliai nevek és fogalmak című szómagyarázó könyvben ez áll Kánaánról: KÁNAÁN (lapály, mélyföld, megalázás, leigázás) /.../ 2.) Palesztina ősi neveinek egyike, a kananeusok földje, amelyet később az izraeliták elfoglaltak tőlük. Az „amarna levelek”-ben (kb. 1400 Kr. e.) ez a név a föníciai tengerpartot jelöli. Mózes és Józsué könyvében a kananeusok jelentik egyetemesen mindazokat a népeket, amelyek Izráel előtt ott laktak, beleértve a Jordántól keletre lévő vidéket. Az izraeliták soha nem tudták őket földjükről teljesen kiirtani. Tehát a népirtás nem tudott teljes lenni. A „kiirtás” szó világossá teszi, hogy a kánaán szó miért jelent áttételesen megalázást, leigázást is a hébereknek a fent idézett szöveg szerint. Ez a pár mondatocska hatalmas, egykori drámákról mesél.

kaftán, köpeny, kapca, kabát

 

A kaftán a keletiek jellegzetes felöltő köntöse. A kaftán kaf szótöve valójában kap, lásd a KAP címszót, s a kaftán szóban a kap, mint felkapás gondolata rejlik. Mert fölülre csak magunkra kapjuk. E gondolatra példák: „a kendőt magára kap|ta”, „magamra kapok valamit”, ellentétesen: „le|kap|ta a kalapját”. Ugyanígy e szótő és gondolata a latinban: cap|tio = kap|ás, cap|tatéla = magára kap, fel|kap, felöltés, magára vétel.

Az idők folyamán négy szó is keletkezett e szótő és gondolat alapján, csak a szótő p hangjának kiejtése többféleképpen változott: k, b, f: kap, kab, kaf, köp. E szavak: 1.) Amit a lábunkra kapunk: kap|ca, 2.) Amit legfelülre magunkra kapunk: kab|át, eredetileg tehát: kap|at. 3.) Kap köp kiejtéssel: köp|eny, mintegy kap|ány, aminek megfelel az angol cap|e = ujjatlan köp|eny szó. 4.) Kap kaf kiejtéssel: kaf|tán.

Hegység a Fekete- és a Kaspi-tenger között. Ógörög kiejtéssel Kaúka-szosz [καύκασος]. Kaukázus szó végéről az -us, avagy -osz elhagyható, marad: kaukáz. A KAUKÁZ szóban a KAU szótő kettős magánhangzója a szó régiségét jelzi. A szókezdő k, bizonyára kh, gyakran vált a h hanggal, így KAUKÁZ > HÓKÁZ. A kau = hau, hou összevonva hó, mint lou = ló. Eszerint KAUKÁZ > HÓKÁZ nem lenne egyéb, mint HÓKÁS, ami visszatéve a v hangot: hav(as)kás. Hóka a neve az olyan lónak is, melynek fején a homlokától az orráig fehér folt van. E szófejtés a régi időkből is igazolható: „A görögök és a rómaiak azt mondják, hogy »chaucas« skytha szó, annyit tesz, mint »nive candidum« = hótól fejér.” (Balkányi Sz. Lajos: Magyar ősmesék I. 64. o.)

 

kin, kínozás, kinézisz, kinetikus, kéneső

 

A kín szó gyöke a CzF szótár szerint in. In mozgást jelent, számos azó gyöke: inal, indul, ing, inog, ingadozik, indul stb. In h előhanggal: hinta, himbál, hintó, himbál, hínár. E hin, hín h-k átmenettel: kín. Ebből következik a kín azon jelentése, mely szerint: „nagy testi szenvedés, mely a testet gyötri, és szüntelen nyugtalanítja (CzF)”. A szenvedő ember ugyanis amikor kínlódik: ide-oda mozog, vergődik. Kín, kínlódás tehát mozgékonyság, nyugtalanság, vergődés. A kínzás alapvető jelentése tehát csak annyi, hogy: mozgatás, nyugtalanítás.

E kín szó a töve az ógörög kori kinészisz [κίνησις] szónak, mely jelentése: megmozdulás, mozgás, mozdítás. A szó felbontva: kín|észisz = kín|ozás, tehát mozgatás, nyugtalanítás szóval. Hangsúlyozom, hogy teljesen pontos a kínozás és a kínézisz azonossága. Ugyanis jelentésre kín = kín, továbbá -észisz = -ozás. Pl. ógörög porth|eszisz = porty|ázás, nóm|észisz = nyom|ozás. A kínészisz a végző sz nélkül: kínészi. Ez torzított kiejtéssel lett kéneső, ami a higany régebbi neve. (A kéneső szónak tehát semmi köze a kén és az eső szóhoz, csupán hibás, „magyarított” kiejtésről van szó). Kinészi ~ kéneső tehát joggal lehet a higany neve, hiszen a higany legfeltűnőbb jellemzője épp a mozgékonyság.

Így már érthető, hogy a kin|et|ikosz [κίνητικός] szó jelentése miért mozgató, izgató, serkentő valamire. Figyelmet érdemel még, hogy a kinet|ikosz szó -ikosz végződése ma is megvan: -ikás, -ékos, pl. verít|ékes, takar|ékos. Megemlítendő még az angol cin|em|a, azaz kín|ém|a szó. Ennek szótöve ugyancsak kín, vagyis mozgás, miáltal joggal lehet a mozi neve.

 

KORCS, lásd a VAKARCS címszónál

 

A kótyavetye szó két részből áll: kótya és vetye. Kótya szótöve koty, kot, s ez a töve a kotyog, kattan stb. szavaknak, tehát a kótya ütést jelent. Vetye szótöve vet. S így a kótyavetye lényegében azonos a dobra ver (avagy vet) kifejezéssel. CzF: „Van szelekótya szónk is, mely másképen: szeleverdi, kétségtelen bizonyságaul, hogy kótya és verdi (azaz verő) egyet jelentenek. És így a kótyavetye jelent árulást, melyben az eladó holmit dobra ütik és vetik; vagy más értelemben ütik-vetik, azaz hányják-vetik.”

 

kauosz, kuvasz, csuvasz, csahos, csahol, kehes, kahol, köhög

 

Talán a legszebb magyar pásztorkutya fajta. A kuvasz szótöve kuv, s mint azt a harmadik helyen lévő „v” hang elárulja, valaha kou, vagy kau kiejtésű volt. Rengeteg ilyen típusú szavunk van: hou-hav, lou-lov, tou-tav stb. Kuvasz tehát: kouosz, kouos. Kou jelentése: bármilyen rövid, erős, kiadott hang, az angol cow (kau) is azonos (mert el-elbődül) e kou szóval, de a kuv|ik szó sem egyéb, mint kau|ik. Ebből következően kou|osz > kuv|asz jelentése: amire jellemző az erős, rövid hangok kiadása. Vagyis ez esetben ugatós. A kauosz u-ja h-vá is vált, mint például kauog > köh|ög, továbbá a „k” hang „cs” is lehet, mint ahogy kuv|asz-t gyakran ejtik csuv|asz-nak is, hasonlatosan a kah|ol és csah|ol is ugyanaz. (Gyakori a k-cs hangváltás, pl. kaiz|er – csász|ár, avagy német Kirche – angol church. Mindkettő tőszava: kör, a régi körtemplomok megnevezéséről van szó.) Ezek alapján:

kou|osz = kuv|asz = kah|os = csah|os.

Tehát ma a kuvasz jelentését a csahos szóból értjük meg legtisztábban.