www.flagmagazin.hu
Közzétette: www.flagmagazin.hu (https://flagmagazin.hu)

Címlap > Eltitkolt levél: az MSZP vezetése Gyurcsány kezére játszik

Eltitkolt levél: az MSZP vezetése Gyurcsány kezére játszik

Eltitkolt levél: az MSZP vezetése Gyurcsány kezére játszik

2019 szeptember 20. Flag

Szöveg méret

  • 0
Még nincs értékelve
Ezt bebukták!

Évek óta adja fel a nyerhető körzeteit és hátrál ki a helyben beágyazott, sikeres politikusai mögül az MSZP, leginkább Gyurcsány Ferencék javára – derül ki egy csütörtökön nyilvánosságra hozott levélből.

Csizmár Gábor, a szocialisták egykori munkaügyi minisztere, országgyűlési képviselője még 2017-ben írt levelet az MSZP akkori vezetésének, Molnár Gyulának és Tóth Bertalannak, melyben komoly kritikával illette a párt elnökét, frakcióvezetőjét. A Magyar Nemzet birtokába jutott levélben Csizmár ]]>leírta]]>: a pártvezetés a 2018-as országgyűlési választáson a DK-nak akarta átadni Budapest 11. választókerületét, Újpest–Angyalföldet, pedig itt 1990 óta csupán kétszer veszített az MSZP, minden más megméretésen pedig győzött.

A teljesítményt vessétek össze bármilyen más körzettel az országban, és ha tudtok ennél jobb(ak)at mutatni, akkor azt kénytelen leszek elfogadni. Azt sejtem, hogy nem nagyon tudtok. A tények és az újpesti szocialista közösség teljesítménye alapján kérem, hogy ne tegyétek alku tárgyává a körzetet. Ha a tények és a teljesítmény nem számít, akkor legalább lelketek legyen

– írta Csizmár, hangsúlyozva, hogy a körzet azé a Kiss Péteré volt, aki 2014-ben, amikor az MSZP már lemondott róla, halálos betegen is kampányolt és győzött. Később úgy fogalmazott:

Képesek lennétek átadni ezt a DK-nak? Gyurcsánynak? Annak, aki dezertált az MSZP-ből? Péter az utolsó erejéig szolgálta a Gyurcsány-kormányokat, majd a Bajnai-kormányt. Ezt érdemli az MSZP-től? Hát már az emlékét sem tisztelitek? Legalább ne gyalázzátok meg.

Csizmár levelében azt javasolta, hogy „Varju Laci induljon a DK színeiben Taksonyban, ahol polgármester volt […] a DK ne akarja magának a szocialisták eddigi teljesítményét, ha már önállóan bedobta a kalapját”. Mint kiderült: az exminiszter levelét a pártvezetés nem vette figyelembe, hiszen a körzetet végül a DK-s Varju László kapta meg, amiért a legsikeresebb helyi szocialista politikus, Horváth Imre ki is lépett a pártból.

Egyébként a közelmúltban a választás rendje elleni bűntett gyanújával indult nyomozás, egy hangfelvétel szerint ugyanis Varju költség- és kártérítést, illetve egyéb „okosságot” ajánlott fel annak idején Horváthnak azért, hogy ne induljon függetlenként a körzetben.

Azokat a véleményeket tehát, amelyek szerint az MSZP évek óta a nyerhető körzeteit adja fel és kihátrál a helyben beágyazott, sikeres politikusai mögül, jellemzően Gyurcsány Ferencék javára, Csizmár Gábor levele is alátámasztja.

Nagy Gábor - ]]>www.888.hu]]>

Tisztelt olvasók!
Legyenek olyan kedvesek és támogassák "lájkukkal" a Flag Polgári Magazin Twitter oldalát a következő címen: https://twitter.com/syracuse73. illetve a Facebook oldalát pedig az alábbi címen: https://www.facebook.com/flagmagazin
- Minden "lájk számít, segíti a magazin működését!

Köszönettel és barátsággal!

www.flagmagazin.hu

Magyar Menedék

Ajánló