- 0
A rendőrség megerősítette, hogy az azonosított elkövető Abdul/Jamal/Omar/Mustafa régóta látókörükben volt, de egy ideje felfüggesztették megfigyelését, hogy erőforrásaikat az egyértelműbb veszélyekre fordítsák, mint például a Facebookon elharapódzó menekültellenes kommentek.
A szomszédok csendes, jóravaló, udvarias fiatalembernek ismerték. Rendesen és előre köszönt, mindig a napszaknak megfelelően. Iskoláit félbehagyva már egészen korai éveitől a rap/hip-hopkarrierjére koncentrált, világhírű utcazenésznek/slammernek készült. Nemzedékének hétköznapi életét élte, nem vetette meg a pornót/kokaint/extasyt. Nem viselt szakállat, divatos nyugati ruhákat hordott, néha-néha homoszexuális kalandokba is keveredett a 2/3/4/5 feleségei mellett. Gyönyörűszép nonfiguratív ábrákat/lelki fájdalmáról szóló életképeket sprézett fel igazi modern művészként a kietlen és szürke betonfalakra, önzetlenül téve jobbá lakókörnyezetét.
A rendszer fasiszta jellege miatt azonban ellene fordult és már gyermeki/fiatal/fiatal-felnőtt éveiben bebörtönözte. A börtönben radikális hitszónokok hatására (akikről szintén nem sejtettük, hogy radikalizálódtak) szakállat növesztett és ősi gyökerei felé fordult. Szíriába/Jemenbe/Afganisztánba/Líbiába ment, de mivel visszatért, együttesen esett le az a kő a szívünkről, amit sok száz másikkal együtt készültek odadobni volt cellatársaival.
A legrosszabb rémálmunkban se gondoltuk, hogy ilyesmire lenne képes. Árufeltöltői/autómosói/újságkihordói állásából gond nélkül el tudta tartani 25 tagú családját, amit ráadásul szépen kiegészített a szociális segély/ismeretlen külföldi adomány. Őszintén azt hittük, hogy a Béke vallásának igazhitű követeként csak egy kamionnyi fagyit hoz a plázsra éjjel 11-kor/a berlini karácsonyi vásárra kíváncsi annyira, hogy ki se szál/élete vágya volt, hogy hatodikos lányok közt zsibongva hallhassa végre Ariana Grandét.
A történtek ellenére fontos továbbra is jól az eszünkbe vésni!
- Egyedi eset, amelyből nem szabad általánosítva mindenféle következtetést levonni!
- Főleg nem téveset!
- Fontos továbbra is nyitottnak és befogadónak maradnunk (csak nem Orbánnal és bűnös eszméivel szemben)!
- Nemhogy nem lehetnek terroristák, hanem maguk is a terror elől menekülnek!
- Alapvetően továbbra is az a legnagyobb baj számunkra, hogy továbbmennek!
- Orbán kerítése lehet, hogy nem csak kutyaharapásokat, hanem sose múló lelki sebeket is okozott neki!
- Mindennek ellenére természetesen a kerítés nem fogja megállítani őket!
- Fontos emlékezni és emlékeztetni, hogy a probléma alapvető gyökere és okozója mégiscsak a magyar gyarmatbirodalom volt (Cluj-Napoca, Novi Sad, Liptovsky Mikulás térségében)
- Elhamarkodott és gyűlölettől fűtött bírósági ítéletekkel nem lehet megállítani a terrort, főleg nem, ha olyan menekülteken alkalmazzák, akik csak a tömeget akarják lecsillapítani azzal, hogy köveket dobálnak a rendőrökre.
- Nem voltunk ott, nem tudhatjuk, hogy a strandolók/lengyel kamionsofőrök/brit tinilányok vajon nem araboztak-e esetleg, vagy nem tudom.
- A terrorizmus új formáival valószínűleg meg kell tanulnunk együtt élni, ez az ára annak, hogy Európa egy jómódú, prosperáló és boldog hely.
- Különféle leplezetlen keresztény jelképek is kiválthatták ezt a szörnyű támadást.
- A muszlim közösségből csupán a megkérdezettek 40%-a helyesli a terrorizmust bizonyos felmérések szerint (60% lehet a gyerek meg a közben teát töltő asszony, akinek inkább nem volt saját véleménye)
- Nagyon fontos a védekezés a terrorizmussal szemben, amit leginkább megelőzéssel érhetünk el. A menekülteknek több szolidaritásra és támogatásra van szükségük, hogy be tudjanak illeszkedni.
És nem utolsósorban szögezzük le a legnagyobb gondolkodók, Maccuse, Adorno, Habermas, Lukács György nyomán, akik megírták annak idején, hogy a terrorizmus helyett jóval fontosabb dolgokra kellene koncentrálnunk.
Például a kórházban rozsdásodó vascsövekre, szörnyű korrupcióra, és a Fidesz folyamatos térnyerésére!
További részletek a két felrobbanás és lefejeződés közötti időben az iszlamofóbia terjedése miatt aggódó haladó sajtóban…