- 0
Nem múlt azonban úgy el a jeles nap, hogy ne tette volna le névjegyét a Momentum, a haladás új, tiszta tekintetű reménysége. A tünti apropója az EU-csatlakozás szép kerek 13-dik évfordulója volt. Mikor emlékezzünk valamire, ha nem ekkor. A 13-as amúgy is érdekes szám, még szerencse, hogy nem péntekre esett, mert akkor a babonás tüntizők ki sem mentek volna az utcára. Az ünnepség fénypontja pedig Fekete-Győr András – az új, haladó messiás – beszéde volt, ahol meghirdette a következő egy esztendő programját és tennivalóit.
Alább némi kommentárokat fűznénk a beszédhez, mivel annak értelme helyenként balladai homályba veszett.
„Azért vagyok itt köztetek, hogy elmondjam, mit kell tennünk a következő egy évben.” – kezdte a jeles orátor, megadva ezzel az alaphangot. Alig tudtam visszatartani a könnyeimet. Végre valaki aki megmondja! Istenem! Mióta várjuk ezt! Segítség nélkül bolyongtunk az élet kanyargós ösvényein eleddig, de most, most változik ez. Itt van nekünk Andris, aki megmondja.
„Cselekednünk kell. Mert meguntam, hogy csak kesergek azon, hogy mi nem jó, nem pedig teszek azért, hogy jobb legyen.” Bizony cselekedni kell.
Legalább így.
Megállapítja, hogy sokan vannak és „együtt, ennyien és még többen képesek vagyunk beindítani Magyarországot” És valóban. Pár ezer beszívott ifjonc biztosan elég a beindításhoz. Kérdés persze, hogy az így beindított Magyarország vajon hová megy majd? Ezután némi betét-szöveg következik, Brüsszel, Európa, Oroszország, Orbán, blablabla. Majd a szükségszerűen felmutatandó történelmi példakép, a na kire hasonlítok? kérdésre adott válasz: „mert nem Mészáros Lőrincek, hanem Széchenyi Istvánok építik a hazát.” Bizony. A mi Andrisunk az új Széchenyi, rögtön fejedelmi többesben. Majd meglátjuk. Nekem, a vészmadár hajlamú vénembernek mindenesetre már most, a karrierje elején feldereng a döblingi tébolyda, bár nem vagyok benne biztos, hogy van benne valami olyan szerv, ami képes megtébolyodni.
Ezután következik egy roppant érdekes kijelentés, melyben elárulja a beindításhoz szükséges üzemanyag mibenlétét is, ez pedig nem más mint a tudás. „Beindítjuk Magyarországot a 21. század legfontosabb erőforrásával: a tudással, amit megszereztünk.” Nem pontosítja, hogy milyen tudásra gondol, így csak találgathatunk. Tán az Európai Parlament Jogi Ügyek Bizottságánál, vagy a General Electricnél követelésrendezőként szerzett kétségtelenül aranyat érő tudásra gondolt? Nem tudom. Amint a többiek is roppant érdekes tudásokra tettek szert európaszerte a legkülönbözőbb gyorséttermek mosogatóiban. Ha ezeken a helyeken nem tanulta meg hogyan mennek a dolgok Felsőbüdösbürgözdön, akkor sehol.
Végezetül ígéretet tett, hogy október 15-én közzéteszik a programjukat és akkor minden kiderül. Addig is összefogás, egység, cselekvés, hajrá!
Vegyük észre, hogy a mi Andrisunk – ismételten – nem mondott semmit. Ez egyrészt szimpatikus, hiszen nem ment bele a többi pártnál megfigyelhető ígérgetésbe, másrészt viszont továbbra is homályba rejlik, hogy mi is az a „cselekvés”, amit el akarnak követni. Ravasz dolog ez. Ha nem mondok semmit, abba igen nehéz belekötni.
A Momentum történetében eleddig egyetlen értékelhető momentum volt: megfúrták az olimpiát.
Ennek a teljesítménynek a megítéléséhez – intelemként – hozzáfűzném, hogy egy élet tapasztalatai igazolják: elrontani sokkal könnyebb valamit, mint megcsinálni.
Volt aztán valami homályos dolog az ügynöklisták kapcsán is, mintha akartak volna valamit ez ügyben, de ez azonban mára mintha elaludt volna. Talán beszélgettek a szüleikkel. A többi szövegük beleveszett az Orbán, Putyin, Mészároslőrinc Bermuda-háromszögbe.
Most pedig rághatjuk a körmünket októberig.
Attól, hogy fiatal valaki, nem szükségszerű, hogy értse is a világot maga körül. PR terméknek elmegy annak állítása, hogy mi még nem bizonyítottuk az alkalmatlanságunkat, csak ebből nem következik automatikusan, hogy alkalmasak is vagyunk. Az egész magán viseli a poszt-SZDSZ-es „szellemi műhely” keze nyomát. A „szabadságról”, a „jogokról”, az „elnyomásról” szóló bornírt ostobaságoktól a lilára dizájnolt megjelenésig. El kell ismerni, a lila tökéletesen megfelelő szín számukra. Én ugyan még gondolkodtam volna a neonzöldön is, de mit értek én a dizájnhoz?
A fellépések autentikusan idézik a volt SZDSZ nagyívű rendezvényeit, ugyanezekkel a szlogenekkel és a mai tüntizők szüleivel. Csak persze fájón hiányzik a Pa-Dö-Dö. Persze van helyette a nem kevésbé hülye nevű Punnany Massif, ilyesféle mélyértelmű szövegekkel: „A tükörképemből ezt a szöveget is egy pillanat alatt kifostam/ Hát tanulj és olvass inkább, az állam majd kitanít/ Büszke légy, atombombára dobhatsz C-vitamint” Akinek úgy tűnik, van valami ezekben az ifjakban, azoknak javaslom, ízlelgessék ezt egy kicsit. Ha jól meggondoljuk, nem kell várni októberig, benne van ebben minden, minden, amire számíthatunk tőlük.
