- 0
Nagyon fontos mérkőzésre kerül sor pénteken a Nyíregyháza ellen. Több szempontból jelentős ez a mérkőzés. Egyrészt ez lesz az első olyan hazai mérkőzésünk ahol a szurkolóink is buzdítani tudnak minket, hiszen letelt a büntetés, másrészt van mit törlesztenünk a szabolcsiakkal szemben.
Kicsit nehezebben indult a hét, még hétfőn és kedden is érezhető volt a srácokon a hétvégi forduló okozta düh és elkeseredés, de azért vagyunk profi labdarúgók, hogy felemeljük a fejünket és küzdjünk tovább a sikerekért, félretéve a vélt vagy valós sérelmeinket. Azzal nem leszünk előrébb, ha a sebeinket nyalogatjuk, inkább már a hétvégi fordulóra a Nyíregyháza vendégjátékára kell öszpontosítanunk.
Csizi fotóinak forrása - 100% Fradi sportmagazin
Nagyon fontos, hogy megszerezzük a három bajnoki pontot, főként úgy, hogy a szurkolóink is végre a helyszínen, a stadionban buzdíthatnak minket. Vissza kell vágnunk az őszi fájó vereségért és tovább kell gyűjtögetni a pontjainkat is, mert csak így érhetjük utól az élmezőnyt. A saját játékunkat, a saját akaratunkat akarjuk rákényszeríteni a vendégekre, annak ellenére, hogy tisztában vagyunk azzal, hogy az Üllői úton, a csapatok kilnecvenöt százaléka foggal-körömmel, tíz emberrel védekezik. Biztos, hogy lesz változás az összeállításunkban az elmúlt hetekhez képest, hiszen van két eltiltott játékosunk, azt még nem tudom, hogy ki fogja őket helyettesíteni, de bárki is lép majd pályára az biztos, hogy a szivét-lelkét kiteszi majd a zöld-fehér szinekért.
Védekezésben nagyon oda kell, majd figyelnünk, elsősorban a pontrúgásokra, hiszen az elmúlt két fordulóban a szabolcsiak csak pontrúgásból szereztek gólt. Természetesen nagyon várjuk már, hogy a stadionban egymásra találjon ismét a csapat és a "tizenkettedik játékos" a szurkolótábor. Sikerülni fog, mert sikerülnie kell begyűjteni a három bajnoki pontot!
Hajrá Fradi!
Csizmadia Csaba