- 0
Az ellenzék libikókán ül: amikor az egyik oldalnak lent, a másiknak fent.
„A pillanatban egy váratlan rés jelent meg hatalmuk bebetonozott falain. Nem több, mint rés, de sokáig az sem volt. Az új helyzet az ellenzéket változások közepette éri. Támogatóik összlétszáma, vagyis politikai potenciáljuk összege, mint láttuk, változatlan. A belső átrendeződés viszont hatalmas. Némi leegyszerűsítéssel azt mondhatnánk, hogy a Momentum átvette az LMP felbosszantott szavazóit (és átvette az LMP-hez fűződő reményt arról, hogy »lehet más a politika«), a DK pedig az egyértelmű vezetőre vágyó MSZP-tábor egy részét. Nem tudjuk, tartósan vagy csak a mostani lendületben. Az ellenzék libikókán ül: amikor az egyik oldalnak lent, a másiknak fent. De ettől a libikóka ugyanazt a pályát járja, nem emelkedik magasabbra. Legfeljebb van, aki koppan, van, aki feljebb kerül.
Csakhogy most nincs idő hintázgatni. Az átrendeződés üzenete világos: a választók (sokadjára) csalódtak abban, hogy az akkor fő szerepet játszók nem tudták tovább vinni a téli ellenállás dinamikáját, nem lett belőle igazi demokratikus mozgalom. A táboron belül, de valami újat kerestek: ezt találták meg az új szereplőt kínáló DK-ban és a szervezetileg is újat jelentő Momentumban. Ha nem akarjuk, hogy újra csalódjanak, vissza kell hozni a rendszer teljes tagadásának, a politikusi kockázatvállalásnak az élményét, ami akkor egy időre elhallgattatta a NER-rel való kiegyezés mutyi-vádját. Az ellenzéki pártoknak – ha fontos is – most nem elég az önkormányzati helyekről megegyezniük. Nem a szó szoros értelmében kell visszamenniük az MTV-be vagy a parlamenti pulpitusra (az komikus volna), de jelképesen igen. A mögöttük lévő európai kulissza ígéretesebb lett. Ideje újra fellépni a politika színpadára. Mert a libikóka csak a játszótéren mutat jól.”
Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.
