- 0
Donald Trump és Orbán Viktor találkozójának létrejötte bizonyítja, hogy a magyar miniszterelnök ma már a világpolitika – és nem csak Európa – egyik meghatározó szereplőjévé vált, aki egyaránt fontos Izrael, Trump és Kína számára is – fejtette ki lapunk kérdésére Lánczi Tamás. A kormányfő tehát nincs elszigetelődve, ellentétben azzal, amit az ellenzék állít. – Egyre többen Európa egyik erős embereként tekintenek Orbán Viktorra – mondta a politológus, hozzátéve, hogy ez a felértékelődés az elmúlt négy év határozott külpolitikai munkájának eredményeként jött létre, ami a találkozó megszervezéséhez is vezetett.
– Az EP-választás után mindenképpen elmozdulás lesz az erőviszonyokban – mondta Lánczi Tamás Orbán Viktor és Matteo Salvini találkozója és esetleges európai parlamenti együttműködésük kapcsán. – Amiről kevesebb szó esik, pedig fontosabb, hogy a tagországokban milyen belpolitikai folyamatokat fog elindítani a voksolás – fűzte hozzá az elemző, kiemelve, hogy egy kormányfőváltás adott esetben nagyobb hatással van az Európai Unió működésére, mint az európai parlamenti erőviszonyok, hiszen az Európai Tanácsban a kormányfők foglalnak helyet. Ha komoly belpolitikai változásokat indít el az EP-választás, akkor ezek nyomán az Európai Tanács összetétele is megváltozhat.
A néppárti helyzetről szólva Lánczi Tamás úgy vélekedett: egyelőre nem látni, hogy fordulat lenne a pártcsaládban. – Arra számítok, hogy a választások után átalakulás lesz a bevett pártcsaládok között – mondta az elemző, aki szerint az is reális forgatókönyv lehet, hogy a néppárt konzervatív vonulata a Fidesszel együtt elszakad a liberális szárnytól.