- 0
Andreas von Rétyi: „George Soros A multimilliárdos, globális hálózata és a világvége, ahogyan azt ismerjük” című könyvének ismertetése
A múlt heti könyvismertetést ott fejeztük be, hogy a szerző bemutatta a félmeztelenül, a mellükre provokatív feliratokat festő orosz Femen-aktivistákat és feltette a kérdést, vajon kik finanszírozzák őket. Ezután felsorolja, hogy mi az, ami kiderült a Fement támogatók azonosságáról. Közöttük van az amerikai kongresszusi könyvtár Open World Leadership Centerje (Nyílt Világ Vezetési Központ). Arra van bizonyíték, hogy a mozgalom tagjai George Sorossal többször is találkoztak, de azt eddig nem dokumentálták, hogy Soros támogatja őket. De hogy kapcsolat van közöttük, az tagadhatatlan.
Von Rétyi figyelmét ezután ismét a Soros–Oroszország viszonyra fordítja az „Irányított tömegtiltakozások – »Filozófia« globális következményekkel” című alfejezetében. Ebben emlékeztet arra, hogy Soros nagyon nem szereti Vlagyimir Putyin orosz elnököt, és igencsak szerette volna, ha az ukrajnai „Euromajdan” forradalmat egy „orosz Euromajdan” követi, ami egyébként az „EuroManezska” nevet kapta. Sorosnak a moszkvai tüntetésekben is benne van a keze.
És ezek után Alekszej Navalnijra, egy olyan ottani ellenzékire fordítja a tekintetét, aki a napokban szerepelt hatalmas terjedelemben a nyugati és ennek nyomán „természetesen” a mi médiumainkban is.
Moszkvában ugyanis pár napja Navalnij néhány ezer emberrel korrupcióellenes tiltakozást rendezett. Arról persze egyetlen nyugati médium sem számolt be – és így a kizárólag a csak e médiumokat követő hazai médiumaink sem –, hogy Navalnijt magát korábban 430 ezer euró hűtlen kezelése miatt öt év feltételes szabadságvesztésre ítéltek. A moszkvai rendőrök hatszáz tüntetőt őrizetbe vettek. A Kreml szóvivője ennek kapcsán azt is elmondta, hogy – és most idézem: „Azokat nem tudjuk tisztelni, akik szándékosan ellenszolgáltatást ígérnek a fiatalkorúaknak egy jogtalan tiltakozáson való részvételükért, melynek következtében veszélybe kerülhetnek. Ezt sem elfogadni nem tudjuk, sem respektálni.” Elmondta még: a tiltakozásokat nem engedélyezett helyeken szervezték. A hatóságok a tiltakozás szervezőinek két alternatív helyszínt ajánlottak fel a tüntetésre és a felvonulásra, de ezeket a szervezők elutasították.
A Russia Today a tüntetések kapcsán ismertette, hogy Navalnij 2011-ben hozta létre a „Korrupció Leküzdési Alapot”. Szervezetét adományokból tartják fenn, de támogatja azt az amerikai kormány Nemzeti Demokrácia Alapítványa (NED) is. Navalnijt nem engedélyezett tüntetésért 15 nap börtönre és 325 euró pénzbüntetésre ítélték. Azt pedig a nyugati média végleg elhallgatta – noha mániákus és hisztérikus üvöltözésbe kezd a „rasszizmus” témakörében minden neki megfelelő esetben –, hogy Navalnij közismerten rasszista. Egy videón – amit a Russia Today a Navalnij-tüntetésről szóló tudósításához csatolt – az észak-kaukázusi embereket csótányoknak nevezte, akiket össze kell verni, de ha az sem megy, akkor le kell lőni őket. Nos erről a Navalnijról írja von Rétyi, hogy igen közel került Soroshoz. Navalnij 2010-ben négy hónapos Yale Egyetem-ösztöndíjat kapott, hogy ott a „vezetési programhoz” csatlakozzon. És itt került be abba a globális hálózatba, amely oly aktív világszerte.
A szerző rögtön ezután rátér Soros macedóniai szervezeteire és arra, hogy a 2015 májusában ott milyen szerepe volt abban, hogy az utcára vonult tízezrek követelték a konzervatív Nikola Gruevski macedón miniszterelnök lemondását. Érdekes, hogy ennek is ismét milyen aktualitása van napjainkban, ugyanis éppen most amerikai szenátorok Gruevskiékkel is tanácskozva, vizsgálatot indítottak azzal kapcsolatban, milyen módon játszott össze a szkopjei amerikai nagykövetség Sorossal és miként kaptak amerikai adófizetői pénzből majdnem 10 millió dollárt Soros macedóniai szervezetei.
Azt is ismerteti, miként ugrott rá erre az országra azonnal a szintén Soros-pénzben is részesülő amerikai Freedom House, amely rangsorolásában a macedóniai médiaszabadságot gyorsan a szabadról félszabadra rontotta. Amihez hozzátehetjük: amióta a Freedom House Soros-támogatásban részesül és ennek megfelelően állították össze kuratóriumát és tanácsadói testületét, amelyben például olyan emberek is helyet foglalnak, mint Charles Gati, azóta e szervezet a magyarországi szabadságjogok, a demokrácia és a médiaszabadság helyzetét minden esetben azonnal elkezdték rontani, mihelyt jobboldali kormány került hatalomra, és kezdték el ennek az ellenkezőjét, azaz a pontszámokat javítani egy olyan választást követően, amely után a balliberális oldal alakított kormányt.
Von Rétyi a Freedom House média osztályozása kapcsán megjegyzi, igazán érdemes lenne összehasonlítani a macedón és a szabadnak minősített német sajtó valódi állapotát.
A könyv következő alfejezetében a szerző rátér a 2007-ben alapított Európai Külkapcsolatok Tanácsára, amely az amerikai Külkapcsolatok Tanácsának mintájára jött létre, és azzal igen szoros kapcsolatokat ápol. Az előbbi egyik alapítója Soros volt, és az alapítók közé tartozik még Joschka Fischer volt német külügyminiszter. Hogy az amerikai Soros miként szerepelhet ezen „európai” szervezetben? Úgy, hogy ő zárójelben „magyar” is.
A „Menekülteknek nyújtott segítség az okok leküzdése helyett” című alfejezet azzal kezdődik, hogy az európai nemzetállamok és különösen Németország gyengítése a globalizálók érdekében áll. A migráció fegyverével való kísérlet igen sikeresnek bizonyult, és a Nyílt Társadalom Alapítványoknak az ebben történt részvétele jól látható.
Orbán Viktor magyar miniszterelnököt azután igen kemény szavakkal bírálták ezek az erők, mert pontosan ezen törekvésüknek állt az útjában. Orbán igen világos szavakkal beszélt a migrációról, annak rendkívül káros hatásáról és arról, hogy a migránshullámot mindenáron fel kell tartóztatni. Ezért azonnal összeesküvés-elméleteket kreálónak nevezték. Ezek az erők minden esetben ezt mondják, azaz az összeesküvés-elméletet hangoztatják, ha valaki számukra kényelmetlen véleményt vagy téziseket hangoztat. Amikor Soros nyíltan nekiment Orbánnak, akkor felszólított azoknak a határoknak a lebontására, amelyeket a magyar miniszterelnök a migránsok behatolásának feltartóztatására emelt. Soros kijelentette, hogy célja a menekültek védelme, a nemzeti határok a menekültek számára akadályt jelentenek és ezért azokat el kell bontani.
Teljesen világos, idéz egy elemzőt a szerző, hogy Soros minden szinten káoszt teremtve akar egy olyan új „rendet” létrehozni, amely az ő célját szolgálja. Ennek érdekében igen profi módon szervezte meg a migránssegítő hálózatát. E szervezetek céljai közé tartozott a migránsok Európába juttatásának megkönnyítése. Ennek részeként a migránsok számára a menekülési folyosók kialakításában vettek részt és segítették őket abban, hogy minél hamarabb jussanak el a kívánt célországokba.
Az egyik ilyen szervezete a w2eu volt, amely kézikönyveket osztogatott a migránsoknak, és e kézikönyvek adtak részletes magyarázatot arra, hogy mely országokban mely szervezetek, illetve személyek nyújtanak nekik segítséget. (Amivel kapcsolatban érdemes megjegyezni, hogy a napokban a Klubrádió a Soros-Egyetem kapcsán emlékeztette hallgatóit arra, hogy miként próbálták Sorosra fogni a menekültek segítését és ezt a rádió szintén „összeesküvés-elméletnek” bélyegezte.)
Jellemző, írja von Rétyi, hogy a w2eu-t „antirasszista hálózatnak” nevezték. Vagyis ezzel azt akarták elérni, hogy bárki, aki a migránsok továbbjutását akadályozni akarta úgy, hogy e szervezetnek a munkáját nehezítette meg, azonnal a „rasszista” jelzőt kapta. Csakúgy, mint azok, akik csupán verbálisan bírálták ezt a szervezetet. Soros ezen szervezetekből egy gigantikus hálózatot hozott létre. Azok munkáját minden oldalról segítségben részesítette. Külön alapokkal, managementoktatással, önkéntesek rendelkezésre bocsájtásával, kifinomultan működő médiaapparátussal, reklámfilmekkel. Az ellenfelet pedig rutinszerűen populistáknak nevezték.
Most pedig nézzük meg, mit ír a szerző kötete utolsó előtti oldalán. Idézzük:
„Mint ahogyan elmondtuk, az »egyensúlytalanságok embere« minden megállapítható bizonyíték szerint tőkéjét nem feltétlenül abba fekteti, hogy az adott országokban egyfajta rendet hozzon létre, hanem sokkal inkább rendetlenséget váltson ki és az embereket menekülésre késztesse minden olyan módszer bevetésével, amit ez irányú művészete lehetővé tesz. Ugyanis végezetül a következő lépest akarja megtenni nagy koncepciójában, mégpedig a következő egyensúlytalanság felé. És a következő lépések máris ott vannak az agendáján.”
Legvégül pedig azt írja, Soros egyáltalán nem az Egyesült Államok mellett vagy ellene, nem Németország mellett vagy ellene van, hanem kifejezetten saját maga mellett és céljai elérésére mindent bevet. Pénzét, a CIA vagy az MI6 titkosszolgálatok közreműködését. Mindent. „És ez a lényeg”, zárul a könyv.
(Vége)
Lovas István - www.demokrata.hu