Bencsik András: A szuperállam igézete

egy európai szuperállam létrehozása a gazdag és erős nyugati országokból, kilökve onnan a gyenge és menthetetlennek ítélt déli és keleti országokat. Utóbbiak sorsa részben ugyanaz lehet, mint évszázadokkal előtte, hogy önfeláldozó végvárak legyenek a harmadik világból érkező menekültek millióinak megszűrésében, de van egy másik feladatuk is: utánpótlást biztosítani az utódnemzésre rest Nyugatnak.

A neoliberális világ­álom egy nemzetek fölötti, láthatatlan, megnevezhetetlen, ilyenformán nem azonosítható, de annál erősebb, sőt könyörtelenebb világvezetésről szól, amely előbb nemzetek fölötti szuperállamokat képez az USA mintájára, majd ezeket egy globális rendszerbe fűzi össze, félrelökve, kiszorítva és kizsákmányolva az integrációra nem alkalmas, vagy nem hajlandó selejtet, közelebb van, mint hinnénk. Ennek lopakodó lépéseit ismerhetjük föl az Európai Unió ellentmondásos viselkedésében a migráció félelmetes jelenségét illetően, a törekvésben, hogy a harmadik világból érkezettek között nyomasztóan gyakran felbukkanó lázadók, terroristák, katonák – kinek hogy tetszik – rémes cselekedeteit és azok következményeit bagatellizálja, beleillessze az úgymond hétköznapi bűncselekmények sorába, melyeket csak „magányos őrültek”, vagy „elszigetelt radikális csoportok” hajtanak végre.

A jelenség felismerésének makacs elutasítása ugyanabból az utasításból fakad, mint a jog köntösében intézett támadás a két bangladesi migránssal szembeni magyar hatósági eljárás miatt, a magyar állami szuverenitás ellen. Az egyik esetben a már beszivárgott ellenség felismerését kell megakadályozni a már megfertőzött társadalmakban, a másik esetben a természetes védekező ösztönt kell kiiktatni a jog eszközeivel.

Szánthó Miklós, az Alapjogokért Központ igazgatója egy új uralkodó elit, a jurisztokrácia kialakulását látja e folyamatokban. Azon jurisztokráciáét, amelyről Völgyesi Miklós nyugalmazott legfelsőbb bírósági tanácsvezető bíró szintén elgondolkodtató és nem kevéssé aggasztó látleletet ad e lapszámban. De emlékezhetünk a világ legerősebb államának új vezetőjére, Donald Trumpra, aki hiába adott ki újra és újra elnöki rendeletet, hogy felfüggessze a legveszélyesebb országokból történő beutazásokat, jött egy-egy soha senki által meg nem választott bíró és a speciális amerikai jogrend kiskapuit kihasználva, eltörölte az elnöki rendeletet, szélesre tárva ezzel az USA kapuját a legellenségesebb országok lakói előtt is.

A jurisztokrácia már-már elérte célját, bár a harc még nem ért véget. A NATO, ez a különös katonai őslény, amely a szovjet dominanciájú Varsói Szerződés ellenpontjaként jött létre és valahogy úgy maradt, intenzív katonai fejlesztéseket végez az unió keleti határain, holott Oroszország semmilyen olyan lépést nem tett az elmúlt évtizedekben, amit fenyegetésnek lehetne felfogni, de nem hajlandó erősíteni a déli részeken, ahol állandó és folyamatosan növekvő a fenyegetés.

A látszólag irracionális, értelmetlen, a nemzeti szuverenitást és a józan emberi értékeket is sértő döntéseknek, cselekedeteknek közös nevezőjük van: a szuperállam igézete. George Soros is csak egy katonája annak a hatalmi gépezetnek, amelyik elérkezettnek látja az időt. A nemzetállami öntudatra ébredés azonban Washingtontól ma már egészen Vlagyivosztokig legalább ilyen erőteljes folyamatnak látszik.

Bencsik András - ]]>www.demokrata.hu]]>