A komcsi kampányszlogenekről

Ismét. Újra és újra. (Ezek nem tanulnak, nem, nem soha!) Most nem kezdek bele a szokásos korruptkomcsizásba, Simongáborozásba, Hagyózásba, Megyózásba és négyesmetrózásba, mert már unalmas. Inkább az eddigi tényeket sorolnám fel, mi történt akkor, mi lett abból, amikor ezt a jelszót komolyan vették.

Rákosi elvtárs beszédét, amelyben ez a szöveg elhangzott, nem fogom idecitálni, ám mégis el kell töltenünk egy-két percet azzal, mi is történik, ha a komcsik gondolják úgy, hogy fizessenek a gazdagok.

Legelőször is, el kell döntenünk, ki számít gazdagnak.

A mi kis lángoktól ölelt fatornyos kishazánk gazdasági teljesítőképessége a zOrbánkormány alatt legfeljebb csak kicsit javult (most lehet rám köpködni, jobbról, mert nem azt mondtam, hogy hű de jó, balról meg mert azt írtam, hogy javult). Mindenesetre az átlag fejlettnyugati országban mintegy négy-ötszörös (!) fizetések, GDP, stb. van, ezért mi itt szegények vagyunk mint az ecet. (Persze viszonyítás kérdése, a festői Tanzániához képest például kegyetlenül burzsujok vagyunk.)

Mindezek mellett a mi nagy magyar „gazdagjaink”, mondjuk aki keres „egymilliót” – erről szólt ugye a fáma, amikor felháborodtak Bánki képviselőn a komcsik -, az megkap körülbelül 630 ezer forintot nettó. Ez épp 2000 euró. Tehát a mi „gazdagjaink” valójában az osztrák buszsofőr gazdagságával vetekednek. Mondom buszsofőr. Még egyszer leírom: buszsofőr. A kamionos már többet keres.

A havi átlagfizetés (jó, tudom, ott is csalnak, nem csak nálunk) a fejlettnyugaton 2300-2500 euró körül szóródik. Nettó. Ez azt jelenti, hogy a mi „gazdagjaink” a kisvárosi boltos és a nagyvárosi, közepesen jól menő, utcasarki török kebabárus jövedelmét viszik haza (ez utóbbiban már nem vagyok biztos, mármint, valószínű a kebabosnál több marad). Hogy micsoda nyomor van itt kishazánk nagy fejeiben, és tényeiben, azt már ez a különbség is megmutatja.

Továbbmegyek: a mi hipergazdagjaink se akkora dobások. Ugyanis a pár leggazdagabb magyar még régiós szinten se számít túl erősnek, a románok, a lengyelek és a csehek, de még a szlovákok között is vannak sokkal vastagabbak, mint a mi numeró egyes Csányi Sándorunk. Szegényem bevallott összvagyona, tán 27 rendszernemváltás utáni év küzdelme után, már majdnem elérte az egy milliárd dollárt. Bravó, csak hát kétszer zsebrevágja a szlovák ürge.

Eddig a nemzetközi és saját helyzetünk felmérése. Hát, mi tagadás, nem túl épületes.

Maradjunk annyiban, hogy szegények vagyunk mint az ecet, ahogy azt már írtuk volt. E tény folyománya, hogy aki nálunk gazdag, az legfeljebb a festői Albániában, vagy netán Románia bizonyos területein, továbbá Bulgáriában lehet igazán szupermenő, de ha összekerül egy súlycsoportbelivel máshonnan, akkor bizony ő marad alul.

Joggal ötlik fel a kérdés, kiknek és minek köszönhető ez? Nos, a „fizessenek a gazdagok” jelszónak.

A mi ungárise hazánkban az eddigi négy nagyobb szabadrablás közül három történetesen a szlogen kitalálójának, a komcsipártnak köszönhető. Először a Tanácsköztársaság – és az ennek köszönhető káosz, majd a második világháborús fosztogatás (ott rögtön kettő is jutott egy a németeké/nyilasoké, egy az oroszoké/komcsiké), aztán az államosítás, padlássöprés, majd a privatizáció és eladósítás alatt sikerült kishazánkat igen sok alkalommal a gatyáig lefosztani.

Ugyanis a „fizessenek a gazdagokból” hamar rájövünk arra, hogy az utcában is lakik mellettünk egy „gazdag”, neki már két autója van, sőt az együk új (!). Aztán már csak egy autója van. Aztán már csak háza. Végül az is az államé lesz, de még lakhat benne, habár betelepítenek mellé pár embert és gipszkartonnal 30 négyzetméteres fülkékre osztják az egykorvolt polgári lakását.

Azt persze nem vesszük észre, hogy ugyan tőle elvettek, de mi nem kaptunk abból semmit.

Nagy úr a magyar irigység, de tegyük szívünkre a kezünk: bárki jól járt attól, hogy a feketevágások után jól megverték a kulákot, mert netán nem annyi zsírt szolgáltatott be?

Nem, kedves Olvtársak, mindenki csak rosszabbul járt, csak voltak olyanok, akiknek még nehezebb lett mint volt.

Aztán neki se, nekünk se semmink.

Hogy miért mondom ezt? Merthogy „a gazdagok” voltak itt a párholdas kisparasztok: l. „kulákok”. Voltak itt gazdagok a „tőkések” l. pár alkalmazottat foglalkoztató szatócsok.

Nekik tehát nagyon rossz lett. De a „népnek” is természetesen rossz volt, meglett a dolog eredménye, szerencsére mindenki mackófelsőben járhatott micisapkával, s a különösen szerencsések kaphattak lódenkabátot. A végére eljutottunk oda, hogy mindenkinek kilógott a segge a gatyából, ám cserébe eredményesen bevakolták a szétlőtt 56-os utcákat Pesten. Csak ott, de nem mindet. Vidéken ez már elmaradt.

Nézték már kedves Olvtársak a „Számolás joga” című ]]>filmet]]> a moziban? Nem? Elmesélem: az elnyomott néger nők között volt pár matekzseni, s a nagy elnyomás közepette aztán elismerték őket és elindult a NASA űrprogramja.

A film minden amerikai eszközt megragad arra, hogy érzékeltesse, mennyire el voltak nyomva a szerencsétlen fekete amerikaiak, s nagy együttérzéshullámok gerjednek bennünk menten.

Az elnyomás eszközei: négervécé, külön ülések a buszokon és továbbtanulás csak meghatározott egyetemeken.

Ellenben a filmben az elnyomott osztály (!) tagjai autóvan járnak, házuk van, tévét néznek otthon és a partikon a hűtőből veszik elő a piát, s áthívják egymást telefonon. Néha összejönnek hétvégi zsúrra. Ebből a párból egy kisebb város pártitkárának sem volt meg mind, csak szólok.

Attól tartok ugyanis, hogy ez a hatvanas években nálunk a kivételezett, kiemelt, dédelgetett elit, a budapesti főelvtársak előjoga volt. Míg ott, ahol nem raboltak el mindent az emberektől (l. gazdagoktól) még az úgynevezett „elnyomottaknak” is jutott.

Nálunk megkaptuk (mindannyian) a valódi elnyomást néhány akasztófával, ÁVÓval, börtönökkel, háromperhárommal, satöbbivel, továbbá azzal, hogy még az anyagi javak minimum része se jutott. Még a nyolcvanas években is természetes volt, hogy egy francos telefonra több évet kell várni!

Egy autó – amely meg se közelítette se az amerikait, se a nyugatit – az nyugati komfortnak minősült, de még a drágalátos „Lada” típusú kereklámpás Zsigulira is várhattunk 5 évet. (A terméket a minőségéről méltán híres olasz autógyártástól vették meg 1964-ben az oroszok. Aztán 20 évig maradt a konstrukció ahogy volt.)

Szóval nem túl jól állunk a komcsik „fizessenek a gazdagok” szlogenjével. Mert amikor a gazdagok elkezdenek hazánkban amúgy igazi komcsi módra fizetni, akkor a vége mindig ugyanaz: mindenki nagyon, nagyon, de nagyon szegény lesz, de legalább a pénzt eltüntetik és a végén volt gazdagok és szegények együtt úszunk az adósságban, amelyet aztán még pár tíz év kifizetni. S azt is együtt fogjuk, mert gazdagok már nem lesznek, csak szegények és még szegényebbek.

Szóval talán jobb lenne ezt immár 120 év többszörösen megerősített tapasztalata után elkerülni!

Ha javasolhatom…

]]>www.tutiblog.com]]>