- 0
Vagy ne, mert kezdjük ott, hogy és akkor mi van. Pozor, egyrésztmásrészt következik, de nem értelmiségi nyünnyögésben előadva.
Egyrészt az a helyzet, hogy a betiltás nem valami idegenellenes kampány része, hanem a Jobbik identitáskeresésének egyik állomása, belső vitája. Most csapnak össze a régivágású antiszemita retardáltak, akik a nagy nemzetközi zsidóösszeesküvés-ellenes szövetségükbe képzelik a mohamedánokat (élcsapatuk éle a rögtön közleményt kiadó Orosz Mihály Géza Zoltán Elemér), valamint a magukat modernnek vélő, amúgy régivágású retardált antiszemiták által befogott nyugati széláramlatot toló migráns- és mohamedánellenesek (vezetőjük a problémát idejében felismerő Toroczkai). Ez legyen az ő dolguk, részemről híve volnék a második irányzatnak, ha nem ugyanazok a bolond boszniaipiramis, zsidóvilágösszeesküvés és szíriuszimagyar hívők próbálkoznának vele, mint akik hagyományos vonalat vágyják.
Erre mondaná Antall József, hogy nem csak a tagság borzalmas, hanem a vezetés is.
Másrészt viszont a helyzet az, ha egy képviselőtestület be akarja tiltani a mecsetépítést és a burkaviselést, akkor tegyen belátása szerint. Sajnálom – és most képzeljék ide, hogy ezt a sajnálomot Törcsi hangján mondom a South Parkból, mikor leállt a cuccal és meg akart halni -, de ilyen a demokrácia. Mert „közel van a Bakony/és itt van a Mecsek/véssétek az agyatokba/nem épül itt mecset” – ahogy ezt az örökbecsű Rózsaszín Pitbull fogalmazta.
Hogy ettől még nem lesz kevesebb a demokrácia és nem fogynak el az emberi jogok, a fékek-ellensúlyok pláne érintetlenek maradnak, arra a nem annyira a harmadik világra, vagy a kietlen kelet-európai diktatúrákra emlékeztető Svájc lehet a kitűnő példa, ahol egész kantonok döntöttek így. Lehet persze nagyszerű polotológiaelméleti vitákat folytatni arról, hogy Svájcban minderről a nép döntött a róla elnevevezett szavazások alkalmával, csak hát minek. Ott közvetlenebb a hatalomgyakorlás, nálunk az árokpart fűnyírását is választott képviselők útján végezzük. Miért pont a mecsetépítés tiltásáról való döntés lenne kivétel-e nemes hagyományunk alól…
Szóval nem lehet mecsetet építeni és burkát viselni, ha az egyszeri mohamedánt arra veti a sors. Na és? Akkor tovább megy Calais-be, vagy nem épít mecsetet és nem hord burkát. Ilyen az élet, ez a rideg valóság. Én például sörrel a kezemben szeretek mászkálni, de elfogadom, létezik olyan idióta hely, ahol ezt nem szabad.
Árnyalja a Torockai polgármesterjenőről és az ő képviselőtestületéről festett nagyszerű képet, hogy emellett a buziskodást is betiltották. Lehet mégse ő a Jobbik Pim Fortuyne, a Jobbik meg nem a magyar Pim Fortuyn Listája?