- 0
Azt tanultuk, hogy a kőolaj keletkezéséhez szerves maradványok, magas nyomás és hosszú idő kell. Azt már nem tették hozzá, hogy mindez csak feltételezés, hiszen ez ügyben tapasztalat nem lehetséges, lévén a modern kémia tudománya pár száz éves, a feltételezés meg millió évekről szól.
Csak úgy mellékesen jegyzem meg, hogy ezt a találgatást ugyanúgy osztályozták, mint a számtan elemi tényeit. Vagyis merőben tisztességtelenül: tényként kezelték.
Nem régen hallottam valakitől, hogy amerikai kutatók pulykahúsból kőolajat préseltek. Sajna nem tudok hivatkozni, de ha mégis igaz, akkor el lehet dobni néhány könyvtárnyi szakirodalmat. Meg iskolai bizonyítványt.
Kell még a kőolajhoz az is, hogy a nagy mennyiségű hulla és bármiféle széna igen rövid idő alatt eltemetődjön. Ha ugyanis nem záródik el a levegőtől, napok, hetek és hónapok alatt elbomlik, és sem gyorsan, sem lassan nem lesz kőolajunk.
Tehát a folyamat így néz ki:
ha netalán az űrig nem sikerül szállnunk,
s e rögös földre mégis visszatérnénk,
csak lábujjhegyen, halkan!: