- 0
Hát eljött, óramű pontossággal a Szenteste, a Karácsony! Mint minden évben. Jézus apró lépteivel közöttünk jár. Vajon észrevesszük, vagy annyira megbújik a karácsonyfa alá odahalmozott ajándékok között, hogy észrevétlen marad?
A rádióból napokig csöpögnek a karácsonyi dalok. Egy esztendőre elegendő. Csöpög a szeretet, miközben egy kanál vízben is megfojtjuk egymást, ha az érdekek úgy kívánják. Véget ért az adventi (mit advent, csak bronz és ezüst és aranyvasárnapi) tülekedés. Néha még véletlenül egy Betlehembe is belebotlottunk. De már bontják a díszleteket, ahogy már dobálják ki a karácsonyfákat is. Sebaj, lesz belőle olcsóbb Áfával távfűtés és áram... Kipipálhatjuk a klímaprogramot, hiszen a fenyőfából így lesz megújuló energia...
Szenteste némileg elcsendesedett a világ (legalább is a magát kereszténynek mondó része). S keresztények ugye mindenfelé élnek. Hiszen az úr Jézus szétszórta a szélrózsa minden irányába apostolait. A Karácsony egy mini spirituális uborkaszezon ezért a média felkapta a hírt, a pápa este tízkor tartja az éjféli misét. Nocsak, - kapjuk fel a formabontó hagyományteremtésre a fejünket, miközben némelyik leterhelt plébános csak csendesen mosolyog. Akinek négy faluja van, bizony este hatkor, nyolckor is tart „éjféli misét”. Ráadásul a pápát még egy elmebeteg nő a földre is rántotta. Mert csak elmebeteg lehet, aki az éjféli misén nekiront a katolikus egyházfőnek. Ház minek van a Svájci Gárda? Emlékszünk még Roger testvérre, a taize-i szentre? Őt is egy elmebeteg késelte meg. De elég körbenéznünk a világban. Őrült világ őrült embereket nevel...
Pedig az úr Jézus is eljött, hogy elhintse a szeretet magvait. Miért nem sikerült neki? Pedig mindenkihez a saját nyelvén szól (legalább is a II. Vatikáni zsinat óta). Az Úr Jézus bennünk él,, ha képesek vagyunk meglátni... De „milyen” Jézust látunk?
Gyermekkoromban zsúfolásig megtelt a falusi kápolna a nagyböjti lelkigyakorlat idején, amikor Franco Zeffirelli Názáreti Jézusát néztük. Hol volt még ekkor a dvd, meg a videó. Igazi vetítőgép zörgött és olaszul ment a film. A lelkigyakorlat vezetője volt a szinkron. Városi (falusi) legendaként suttogtuk, hogy a Jézust alakító színész, Robert Powell a film hatására pap lett... Nos, a Wikipédia máshogy tudja. De hol volt még akkor az internet?
Majd kamaszodtam és változott bennem a Jézus-kép is. Ebben sokat segített Scorsese filmje, a Krisztus utolsó megkísértése. Hogy miért tetszett a film? Talán azért, mert botrány lengte körül és egy kamasz érzékei kiélezettek a botrányra. Először látva a filmet, nagyon tetszett. Jézus, mint ember, aki küzd a sorsa ellen. Aki nem akar Isten Fia lenni. Hiszen ez rólunk szól... Mindannyian isten gyermekei vagyunk és ki akarja magát a többi gyermekért feláldozni? Főleg egy individuális társadalomban?
Néhányszor láttam a filmet és megcsappant a lelkesedésem. Kazantakisz regényét nem olvastam, s talán Scorsesének vannak jobb filmjei is...
Majd teltek az évek és kezembe került egy kép. Átható tekintettel nézett rám az Úr. Igen, a turini lepelről van szó és a Jézus-arcról. Számomra e képről egy jóságos Mester tekint le. Még akkor is, ha évről-évre szenzációhajhász „kutatások” bizonyítják be, hogy a lepel hamis...
Az új évezredben szembesülhettünk Mel Gibson Passió c. filmjével. Gyenge idegzetűek kerüljék. Emlékszem, mivel botrány szagú film volt, sokan ültünk a moziban. S a film végén csak néma csendben ültünk egy-két percig. Senkinek sem akaródzott megmozdulni. Jézus az Ember, aki szenved... Jézus, isten Fia, aki elfogadja a sorsát... értünk...
Vajon ha előre látta volna, hogy két évezreddel később sok helyütt betiltják a karácsonyt, hogy éjféli mise helyett a kábelpornó marad és mennyi szenvedést okozunk egymásnak, akkor is engedte volna, hogy keresztre feszítsék?
De hiszen látta előre....
Nawesh
Szerző a Flag Polgári Műhely tagja
