www.flagmagazin.hu
Közzétette: www.flagmagazin.hu (https://flagmagazin.hu)

Címlap > A helyes gondolatokról és a szabadságról

162a1f6a3db1dcccf0f4da77cae914d7.jpg

A helyes gondolatokról és a szabadságról

2015 december 20. Flag

Szöveg méret

  • 0
Még nincs értékelve

Az elnyomó Kádár-rendszerben, ha valaki rosszat mondott, illetve írt, a dolog súlyától függően az MSZMP helyi, városi, súlyosabb esetben a megyei bizottsága, főben járó ügyben pedig a Központi Bizottság, nagyon főbenjáró ügyben pedig a Politikai Bizottság tárgyalt a dologról és hozott ítéletet.

Paranoid Android

Ha a dolog égbekiáltóan szocializmus és pártellenes, meg természetesen népellenes volt és megírta a nyugati sajtó is, akkor, mint csúcsmenedzser, maga Brezsnyev Elvtárs is foglalkozott vele (halálbüntetés környékén). Ha a Szovjetunió Kommunista Pártjának Központi Bizottsága is tárgyalta az ügyet, akkor általában tömegmészárlás lett a vége.

Ez mostanra úgy változott, hogy Brezsnyev elvtárs helyett, mint az internacionalizmus zászlóvivője, valamelyik multi menedzsmentje hozza meg a döntést, szigorúan a liberális szabálykönyv alapján. Európán belül még csak nem is bombáznak, egyszerűen csak kirúgják a csávót, mint ahogy ezt az Index igen kulturáltan meg is fogalmazta.

Hogy ez miben különbözik a Megyei Pártbizottság azon „jogától”, hogy nemkívánatos koncertek esetén tűzrendészetileg bezárassa a művelődési házat, azt nem tudom. A szabadság ma abban nyilvánul meg, hogy mindent lehet, de a pénz nevű univerzália áramlásának szabályozásával azért lehet utalni rá, hogy pontosan milyen szabadságra is gondoltak a Telecomnál.

Pontosan tudtuk, hogy amit a Kádár rendszerben szabadságnak hívtak, az nem volt az.

Most felismerjük a szabadság szó helytelen használatát?

]]>www.tutiblog.com]]>

Tisztelt olvasók! Legyenek olyan kedvesek és támogassák "lájkukkal" a Flag Polgári Magazin facebook oldalát, a következő címen: ]]>https://www.facebook.com/flagmagazin]]>
- Minden "lájk számít, segíti a magazin működését!

Köszönettel és barátsággal!

]]>www.flagmagazin.hu]]>

Tisztelt olvasók!
Legyenek olyan kedvesek és támogassák "lájkukkal" a Flag Polgári Magazin Twitter oldalát a következő címen: https://twitter.com/syracuse73. illetve a Facebook oldalát pedig az alábbi címen: https://www.facebook.com/flagmagazin
- Minden "lájk számít, segíti a magazin működését!

Köszönettel és barátsággal!

www.flagmagazin.hu

Magyar Menedék

Ajánló