www.flagmagazin.hu
Közzétette: www.flagmagazin.hu (https://flagmagazin.hu)

Címlap > Kálmán Olga felvázolta a jövőjét

Kálmán Olga felvázolta a jövőjét

Kálmán Olga felvázolta a jövőjét

2018 szeptember 05. Flag

Szöveg méret

  • 0
Még nincs értékelve
Lehet, hogy új útra lép?

D. Tóth Krisztának ]]>nyílt meg]]> a ballibek nagyasszonya Spektrum Home-on vetített Elviszlek magammal című műsorban.

Kálmán Olga nagyon érdekeseket mondott.

Hogy például soha olyan szabadon nem dolgozhatott, mint a Simicska-féle Hír TV-ben. Meg, hogy nem is igaz az, hogy sokkal kevesebben nézték a műsorát mint az ATV-ben.

Hát, nem tudom, a tények makacs dolgok és messze nem igazolják Olga szavait.

De a legfontosabb, hogy kijelentette, remek politikus lenne belőle, jól csinálná.

Úgy látszik a ballib megmondóemberek egyre másra lengetik be, hogy szívesen lennének hivatásos politikusok. Nemrég ]]>Veiszer Alinda és Alföldi Róbert duója]]> elmélkedett a pártalakításon, majd ]]>Puzsér Robi jelentkezett]]> be főpolgármesternek.

Kálmán Olga úgy fogalmazott, hogy vannak gondolatai a világról, tudja hogy min kellene változtatni, ehhez milyen irányban kellene elindulni és a szükséges kommunikációs képességei is megvannak a feladat ellátásához.

Mindenesetre kíváncsian várjuk, hogy mit hoz a jövő Olga számára.

Azt az egyet azért sajnáljuk, hogy a legjobb tulajdonságáról, a szerénységről nem beszélt a bűbájos modorú műsorvezető.

Pedig abban valóban verhetetlen.

Csépányi Balázs - ]]>www.magyaridok.hu]]>

Tisztelt olvasók!
Legyenek olyan kedvesek és támogassák "lájkukkal" a Flag Polgári Magazin Twitter oldalát a következő címen: https://twitter.com/syracuse73. illetve a Facebook oldalát pedig az alábbi címen: https://www.facebook.com/flagmagazin
- Minden "lájk számít, segíti a magazin működését!

Köszönettel és barátsággal!

www.flagmagazin.hu

Magyar Menedék

Ajánló