- 0
Hermann Zsuzsa, Heller Ágnes lánya és az MTA Pszichológiai Intézetének a munkatársa (legalábbis a Facebook-oldala alapján) helyes fiatalokat keres az ötmillió fős megatüntetéséhez.
Pár nappal ezelőtt hírt adtunk arról az elsöprő erejű gigamega-tüntetésről, amelyet Heller Ágnes szervez a nacionalizmus ellen. A megmozdulás célja, a "szolidáris" Európa megteremtése, amely gyakorlatban annyit tesz, hogy fogadjunk be úgy ötmillió muzulmánt és kétszer ennyi afrikai kecskepásztort.
A remek szervezést mi sem bizonyítja jobban, mint az a tény, hogy Heller lánya felszólalókat keres. Az esemény Facebook-oldalán a következő kérdést tette fel a nagyérdeműnek:
kik legyenek felszólalók a tüntetésen? Írjatok be helyes fiatalokat is, esetleg itt tanuló külföldi diákokat."
A "helyes fiatalok" kategóriába beírták: Csintalan Sándort és Demszky Gábort is, ugyancsak kommentben előhozakodtak egy bizonyos Zsurzsán Anitával, aki állítólag egy fiatal erdélyi filozófus és aktivista. Az interneten keresgélve róla csak annyit tudtam meg, hogy kommunista. De az nagyon.
A Facebook-népszavazáson Hermann is felajánlott pár lehetőséget azt illetően, hogy kik lépjenek fel a tüntetésen. Sajnálattal jegyzem meg, hogy az igazidemokratáknak benyalni igyekvő Stumpf András egy szavazatot sem kapott, sőt még a nevét is rosszul írták le. Jómagam Vona Gábort javasoltam.
Hermann Zsuzsa így vall önmagáról:
"1952. október 1-én pottyantott a gólya egy filozófus famíliába. Szüleim – Lukács György tanítványai – mesterükhöz méltó gondolkodás- és viselkedésmódjának köszönhetően viszonylag korán kiütközött lázadó természetem. Már kilenc éves koromban tüntetést szerveztem az énektanárnőnk ellen, aki igazságtalanul adott intőt egy osztálytársamnak, és a helyzet az idő múlásával csak fokozódott. 17 évesen az akkor betiltott Illés együttes melletti tüntetést kezdtem el szervezni (anyám telefonján), amitől persze szüleim pánikba estek és csírájában elfojtották.
1973-ban megismerkedtem egy híres ellenzéki figurával, sokat beszélgettünk arról, mit tehetünk meg és mit nem. Egyetlen mondatára emlékszem, ami attól kezdve meghatározta a figyelőkkel szembeni hozzáállásomat, valahogy így szólt: Ha figyelembe vesszük őket, azzal elismerjük a létezéshez való jogukat.
Attól kezdve nem vettem őket figyelembe. Csak éltem. Úgy ahogy nekem tetszett."
