www.flagmagazin.hu
Közzétette: www.flagmagazin.hu (https://flagmagazin.hu)

Címlap > Hadházy Ákos úgy véli, hogy Márki-Zay a rokona

Hadházy Ákos úgy véli, hogy Márki-Zay a rokona

Hadházy Ákos úgy véli, hogy Márki-Zay a rokona

2018 augusztus 18. Flag

Szöveg méret

  • 0
Még nincs értékelve
A hangrögzítőkkel futkorászó paranoid politikusok között vérségi kötelék is van.
Erről az LMP-ből kiutált Hadházy Ákos beszélt az ATV-ben.

Az aranydiktafon díjas politikusok rokoni kapcsolatáról eddig semmit sem tudott a közvélemény, de a volt LMP-s politikus elárulta, hogy Márki-Zay Péter a harmadunokatestvére.

Hadházy és Márki augusztus 20-án valamiféle hibrid párt alapítását tervezik, mindezt ünnepnek és beszélgetésnek álcázva. Egy beszélgetést szerveztek a cigányok és az Európai Unió integrációjáról.

Az LMP-ből eltávolított politikus azt mondta, hogy nem lesz semmiféle pártalapítás, de egyszer majd csatlakozni fognak valamiféle mozgalomhoz.

A beszélgetés egyik pontján váratlanul megemlítette, hogy

Márky-Zay Péterrel egyébként harmadunokatestvérek vagyunk, szoktunk is beszélgetni."

Hozzátette, nagyszülei is Hódmezővásárhelyen éltek, és maga is ott töltötte gyerekkorában a nyarakat.

Oláh Gellért - ]]>www.888.hu]]>

Tisztelt olvasók!
Legyenek olyan kedvesek és támogassák "lájkukkal" a Flag Polgári Magazin Twitter oldalát a következő címen: https://twitter.com/syracuse73. illetve a Facebook oldalát pedig az alábbi címen: https://www.facebook.com/flagmagazin
- Minden "lájk számít, segíti a magazin működését!

Köszönettel és barátsággal!

www.flagmagazin.hu

Magyar Menedék

Ajánló