Csontos János: A magyarok istene

Időközben a polgári kormányzás épületén hajszálrepedések mutatkoznak, de az összeomlást és bukást vizionáló ellendrukkerek hajlamosak megfeledkezni róla: a harmadik Orbán-kabinet még kerek hároméves, stabil többségű kormányzásnak néz elébe, bőven van hát alkalom korrekcióra. E korrekció első jelentős aktusa ugyancsak egy beszéd: az, amelyet a kormányfő a Magyarország Barátai Alapítvány rendezvényén mondott el a minap. Jelentőségében a kötcsei összefoglaláshoz mérhető – azzal a különbséggel, hogy „a létezés magyar minőségét” világpolitikai, globális kontextusba helyezi.

A kormánykritikus megnyilvánulások mostanság még a szimpatizánsok részéről is megszaporodtak – Tőkés Lászlótól Kovács Kokó Istvánig –, ám egy demokráciában ez természetes, ha amúgy decens a stílus: nem a sörfoltos kocsmapult mellől vétetik a stiláris érvkészlet. A részbírálatok azonban a levegőben lógnak mindaddig, amíg nem látjuk az egészet: voltaképpen a (szavakban is újfent) polgári kormányzás mögött rejlő filozófiát. Milyen ideologikus közegbe ágyazódik az orbáni hatalomgyakorlás? Ennek az eszmekörnek most kaptuk a legvilágosabb foglalatát.

A miniszterelnök megfogalmazása – „a tabu koordináta-rendszerét szétfeszítő dilemmák jelentek meg a horizonton” – annyit jelent: a világ erőteljes változásban van, de ennek nyugati fertálya (s ami bennünket leginkább izgat: Európa) mintha nem akarna tudomást venni minderről. A tabu meg a vuduval jár kéz a kézben: miközben a liberális rutin struccpolitikát követ a világgazdasági háborúságtól kezdve a népvándorlási nyomásig, hajlamos kiátkozni a „klubból” azokat, akik igazi (habár kétségkívül kínos) kérdéseket vetnek fel a megváltozott körülményekkel kapcsolatban. Például a legfőbbet: „miközben szinte az összes európai rendszer többre értékeli a demokráciákat – mi, magyarok is így vagyunk ezzel –, mégis a nem demokratikus berendezések sikeresek”; sőt, „ami energia ma a nemzetközi rendszerben van, az az autokratikus nagyhatalmaktól származik; ezek cselekednek, míg a demokráciák csak reagálnak; amíg Európa vitatkozik, a Kelet dolgozik”. Sommás vélemény? Kétségkívül az. Ám a siker és a hatékonyság felől tekint a versengő alrendszerekre (akárcsak bármilyen tőzsdeindex vagy gazdasági statisztika), s leszámol azzal a tévhittel, hogy ami demokratikus, az gazdaságilag automatikusan felsőbbrendű is. Bizony, a globálkapitalizmus számára a demokrácia foka gyakorlatilag érdektelen; úgy is fogalmazhatnék: értéksemleges.

Az Európai Unió ugyan köztudomásúlag értékközösség, de legitim az orbáni felvetés: legyen valódi érdekközösség is. Védje meg például a határait a gazdasági bevándorlók özönétől, akárcsak Ausztrália. Eme délszaki államszövetségről egyszerre mondható el, hogy példaszerű demokrácia és sikeres kapitalista állam: nem ellenpéldája, hanem követhető mintája a köldöknézésre hajlamos (vagy csak álszent) Európának. Az „ideológiai rögeszmék” mára mindinkább ballasztot jelentenek az unió számára, ahelyett, hogy a tudományban és kultúrában pallérozódott „magyar észjárásra” pragmatista innovációként tekintene a politika kihívásaiban is. Hiszen „túl kell látni Magyarország és Európa határain; nyitottan, fogékony lelkülettel kell tekinteni mindarra, ami a világban történik: aki nem figyel, nem fogja megérteni, mi történik; vesztese lesz a változásoknak”. Bizony ám! Európa küldetése pedig számunkra – tetszik, nem tetszik – belpolitika: hitünk szerint a jó, bár nem a népszerű oldalon állunk.

De miért nem ez a népszerű oldal? Nem kínos Brüsszelnek, hogy az őskonzervatív dogmatista szerepét játssza? A magyar kormányfő mindenesetre „birodalmi” érdekeket sért, amikor a nemzetállamok számára hatásköröket perelne vissza – miközben Brüsszel nem óhajt élni e hatáskörökkel: nem védi meg tagállamait. Nem segítő, hanem lángpallosos angyali hatalomként működik. Megfosztaná uniós polgárait nemi, nemzeti és vallási identitásuktól. „Szerintünk az nem teszi szabadabbá az embert, ha lerúgja magáról a teremtett lény mivoltából fakadó korlátot” – fogalmaz Orbán, s a keresztet tartó II. János Pál szobrát lebontató ateista francia bíróság bizonyára benne látja a fő bajkeverőt.

Az európai demokrácia dogmatikusai állva akarnak meghalni, a vudu és a tabu világával szembeszegezett életösztön pedig gyanús, mert „egy nagyon erős, magát progresszívnak tartó szellemi irányzat van jelen mindenütt, ami a korlátok lerúgásában látja a szabadság kiteljesedését”. Magyarország nem asszisztál e terméketlen „szabadságharchoz”, mely bukás esetén – mellékesen – a széplelkű szabadságharcosokat is nyom nélkül elsöpri. (Rajtam kívül ki emlékszik már az SZDSZ-re?) Ám addig is, mivel nem rúgjuk le magunkról a teremtett lény mivoltából fakadó korlátot, megtudhatjuk, mi a magyarok istene…

Csontos János - ]]>www.napigazdasag.hu]]>

Tisztelt olvasók! Legyenek olyan kedvesek és támogassák "lájkukkal" a Flag Polgári Magazin facebook oldalát, a következő címen: ]]>https://www.facebook.com/flagmagazin]]>
- Minden "lájk számít, segíti a magazin működését!

Köszönettel és barátsággal!