- 0
„Benalla nem a szeretőm” – viccelődött Emmanuel Macron, amikor arról kérdezték, hogy tüntetőket hobbiból verő testőre hozzájuthatott-e államtitkokhoz. Én is mókáznék: ezek szerint a francia államfő partnereinek jár az atomkód? Meg mi is van Macron és a fess Benalla között, amiért a pszichopata szerencselovag ilyen magasra került? És hangsúlyozottan nem ágycsatákra gondolok. Kik Macron igazi „szeretői”?
Alexandre Benalla roppant tehetséges ember lehet. Mindössze 26 évesen már csendőr alezredes, Emmanuel Macron helyettes biztonsági főnöke volt. A gázsija havi tízezer euró volt, járt mellé szolgálati autó kormányzati rendszámmal, állami lakás „bónuszként”. És nem utolsósorban az elnök bizalma, hiszen mi másért lehetett nála például Macronék észak-franciaországi nyaralójának kulcsa?
Mi történt La Touquet városában, tudott-e erről az elnök felesége? Ennek kiderítését bízzuk a bulvárra.
Az persze némileg furcsa, hogy a botrány után – kiderült, hogy Benalla kölcsönkért rendőregyenruhában május elsején védtelen tüntetőt vert és fojtogatott Párizsban, majd egy tiltakozó nőt is földre tepert – Macron úgy védte, mint legközelebbi családtagját.
Persze a végletekig nem lehetett titkolni a balhét, nem beszélve Benalla korábbi gyanús ügyeiről. A „főtestőrt” azonban csak mostanra rúgták ki, illetve vették őrizetbe.
Ezután jött Emmanuel Macron furcsa nyilatkozata : Benalla nem juthatott államtitkokhoz, hiszen nem a szeretője. (Hogy is jön ez ide egyébként?! A kutya nem kérdezett ilyesmit az elnöktől.)
Na, most – mint említettem – engem Macron magánéleti gusztusánál csak feleségének és testőrének ilyen jellegű prioritásai érdekelnek kevésbé. De ha speciel francia lennék, arra azért rákérdeznék, hogy ez a Benalla hogyan került ilyen magasra, és miképpen tett szert ilyen befolyásra?
Sőt, magyarként is kíváncsiskodnék! Hiszen mégis az Európai Unió második számú hatalmáról van szó, amely a kedvünk ellenére reformálná az EU-t, miközben folyamatosan morális szózatokat intéz Közép-Európa felé.
Harmadszorra is: nem az ágycsaták az érdekesek! A kérdés az, hogy kik Emmanuel Macron igazi „szeretői”, pontosabban kitartói?
Kik vették elő ezt a párizsi zsúrfiút szinte a semmiből, és állították be elit-ellenes hősként, miközben magánélettől a karrierig minden éppen a „jobb körökhöz” köti?
Hasonlóan mondjuk a görög Alexisz Cipraszhoz, aki annyira ellenállt az uniós és IMF diktátumnak, hogy végül túl is teljesítette a merkeli tervet…
Macron azzal reklámozta tele Európát, hogy új szeleket, új szemléletet hoz. Hát nagyon sikerült. PR-abszurd: a francia válogatott világbajnokságot nyer, Macron a helyszínen látványosan szurkol, de népszerűsége zuhan.
Nem elsősorban a Benalla-ügy miatt.
A franciák már nem hisznek neki. A nép elnökének hirdette magát – közben mindenben a multik és a banki konzorciumok érdekeit szolgálja. Berlintől és Brüsszeltől független külpolitikát ígért – közben mindenben Angela Merkelre hallgat, valamint elválaszthatatlan jó barátja Jean-Claude Junckernek.
Macron már a foci VB előtt minden idők legnépszerűtlenebb francia elnöke volt – ami igen szép teljesítmény Francois Hollande után. Apropó, Alexandre Benalla már Hollande-t is kísérte elnökválasztási kampánya idején… Aztán egy autóbaleset miatt kirúgták, majd Macronnál megint feltűnt. Mondom, tehetséges ember lehet.
Továbbra is kérdés, kit, vagy kiket tisztelhetünk a tehetségében?
És az Európai Unióban meddig tűrjük, hogy egy Macron-báb próbáljon dirigálni?
fotó: BBC
Máté T. Gyula - https://matete.pestisracok.hu