- 0
A Gémesi György-féle Új Kezdet párt bejelentette, hogy felbontja szövetségét a már így is szétesőben lévő LMP-vel.
Szakít az Új Kezdet az LMP-vel"
– jelentette be Gémesi György, a mozgalomból lett párt elnöke sajtótájékoztatóján. Gödöllő polgármestere elmondása szerint az utolsó csepp a pohárban az LMP etikai bizottságának az a döntése volt, amellyel Szél Bernadett társelnököt eltiltották minden párttisztség viselésétől a jövőben.
Amint a korábban az MDF-et erősítő politikus beszámolt róla: az Új Kezdet az önkormányzati választásokon már egyedül méretteti meg magát, és az EP-választáson is külön indulnak.
Az LMP országos listájának előkelő helyén szereplő Gémesi parlamenti mandátumot szerzett, ám nem adta fel Gödöllő vezetését, így az országgyűlési képviselőségét Hohn Krisztinának adta át, aki a szakítás dacára az LMP-frakcióban folytatja a munkáját.
Horváth József György - www.888.hu