- 0
Váratlan, életveszélyes, de szerencsére nem halálos kimenetelű baleset. Repülő alkatrész, elrontott kerékcsere, feszültség, egymásnak ellentmondó információk, találgatások. Életmentő „akció”. Ez jellemezte a július 24-26-ig terjedő hét végét, azaz a 24. Forma-1-es Magyar-nagydíjat. És ami utána jött…
Az FIA részletes jelentést kér a legutóbbi balesetekről
A Nemzetközi Automobil-szövetség (FIA) részletes jelentést kért a Biztonsági Bizottságától a Forma-2-ben két hete, és a múlt hétvégén a Forma-1-ben történt balesetek körülményeiről. Mindkét esetben egy másik autóról leszakadt elem okozott - Brands Hatch-ben halálos, a Hungaroringen súlyos - sérüléseket.
A Forma-2-es bajnokságban egy 18 éves fiatal tehetség, Henry Surtees vesztette életét, amikor eltalálta az egy pillanattal korábban történt balesetben leszakadó kerék. A Magyar Nagydíj időmérőjén, múlt hét szombaton pedig Felipe Massa szenvedett súlyos koponyasérülést, amikor egy elszabadult rugó hatalmas tempónál a sisakjának vágódott.
"Max Mosley FIA elnök arra kérte az FIA Biztonsági Bizottságát, hogy készítsen jelentést a leszakadt alkatrészek okozta balesetekről, melyek az FIA Forma-1 világbajnokságban és az FIA Forma-2 bajnokságban történtek legutóbb"- szólt a közlemény, melyet hétfőn este adott ki a motorsportok hivatalos kormányzó testülete.
"Az FIA Biztonsági Bizottságát orvosi és technikai szakemberek alkotják, akik a motorsport világának különböző területeiről érkeztek, az általuk elkészített jelentés és ajánlásaik pedig a Motorsport Világtanács elé fognak kerülni."
Az elmúlt két napban, ahogy egyre több részletet meg lehetett tudni a Ferrari balesetet szenvedett brazil pilótájáról, nyilvánvalóvá vált, hogy a szerencse mellett bukójának is legalább ekkora mértékben köszönheti életét.
"Az előzetes vizsgálatok azt mutatják, hogy a Felipe Massa által használt sisak hatalmas szerepet játszott abban, hogy nem szenvedett súlyosabb sérüléseket. Az FIA 8860 kódjelű sisakja, amelyet nyolc éven át fejlesztett az FIA és annak nemzetközi intézete, megnövekedett védelmet szolgáltat minden kulcsfontosságú nekiütődéses területen"- szólt az FIA tájékoztatója. (www.f1hirek.hu )
Ross Brawn is az FIA-val közösen vizsgálatot szeretne
Ross Brawn bejelentette, hogy csapata a Nemzetközi Automobil Szövetséggel (FIA) közösen vizsgálatot indít annak érdekében, hogy kiderüljön, mi okozta a majdnem tragikus esetet.
Egyelőre csak annyi világos, hogy a rugó elhagyta Barrichello autóját, több körülmény viszont tisztázatlan. Az FIA-t és a Brawnt azért aggasztja különösen az eset, mert Henry Surtees éppen egy hete szenvedett halálos balesetet a Forma-2-ben egy leszakadt kerék miatt.
„Magyarázatot kell találnunk" - jelentette ki Brawn. „Az alapján, amit az utóbbi két hétvégén láttunk, készítenünk kell egy tanulmányt, hogy kiderüljön, tudunk-e tenni valamit. Tudnunk kell, mi történt, és alaposan meg kell értenünk." (www.f1hirek.hu )
Mintha megfeledkeztünk volna…
Mintha megfeledkeztünk volna a kórházban fekvő Felipe-éről, pedig a nyilatkozatok középpontjában is ő állt.
Az valószínű, hogy idén nem versenyezhet – állítják orvosai -, s felröppentek olyan hírek, hogy helyette Valenciában Alonso indul a Ferrari szineiben. Ez a hír aztán nem bizonyult megalapozottnak, sokkal inkább került előtérbe az, hogy Massa-t Schumacher helyettesíti majd a szezon hátralevő részében. Schumacher eleinte nem volt biztos abban, hogy vissza akar-e térni, majd később úgy nyilatkozott, hogy nem a Ferrari miatt, de massa miatt mindenképpen megpróbálja. Megbeszélte Stefano Domenicali csapatfőnökkel, valamint Luca di Montezemolo-val, a Ferrari elnökével, arról azonban nem esett szó, hogy Massa mikor térhet vissza a forma-1-be, méginkább a Ferrari-hoz, ezzel kapcsolatban a Ferrari sajtó szóvivője kitérő választ adott a különböző médiumoknak.
Massa optimista, és mindenképpen versenyezni szeretne:
A Ferrari brazil versenyzője rendkívül határozott, és biztos benne, hogy újra a pályán láthatjuk majd a Forma-1-ben.
Felipe Massa: Teljes mértékben tisztában vagyok azzal, hogy szerencsés vagyok, hogy még életben vagyok. Semmire nem emlékszem a balesettel kapcsolatban. Annyit viszont mondhatok, hogy újra versenyezni fogok.
F.M: Ez egy nagyon szerencsétlen baleset volt, de tudom, hogy szerencsés vagyok, mert élek. Ahogy mondtam, nem emlékszem semmire.
F.M: Nagyon kemény napok voltak ezek. Amikor felébredtem, azt volt az első kérdésem, hogy miért vagyok itt. Az összes bennem lévő csövet kihúztam magamból. A testvérem, Eduardo megpróbált megállítani. Egy kicsit harcoltunk egymással.
F.M: A magyar, az én versenyem volt. Nem akartam elhinni, amikor közölték velem, hogy Lewis (Hamilton) nyerte a versenyt Kimi (Räikkönen) előtt. (www.f1-live.hu )
Massa egyre jobban van
Massa állapota napról napra javult, felesége úgy nyilatkozott, hogy akkor nyugodott meg igazán, amikor férje kijött az intenzívosztályról.
Massa édesapja, Louis Antonio Massa szívére tett kézzel köszönte meg a magyar orvosoknak, hogy megmentették Felipe életét, és, hogy olyan jó ellátást és kezelést kapott, s az állapota ilyen gyorsan és szépen javul.
Raffaela: „Amikor megérkeztem, éppen altatásban volt. De aztán láttam, hogy milyen szépen javul. Én most azt mondom, hogy jól van. Ma reggel felkelt, megreggelizett, egyedül lezuhanyzott, megmosta a haját és megmosta a fogát. Majd aludt, felkelt, aztán evett egy banánt, beszélgetett mindenkivel egy kicsit, és beszélgetett a kisbabákkal is.”
Raffaela azt mondta, Felipe nem emlékszik arra, hogy mi történt, és ha tehetné, már holnap autóba ülne, és versenyezne.
Raffaela a Tv2 Napló című műsorának azt is elárulta, hogy:
„Természetesen foglalkoztatja a következő verseny. De most az a legfontosabb, hogy innen Brazíliába repülünk. De a doktor úr azt mondta, hogy a következő versenyen még nem indulhat. Mielőtt beülne az autóba, 100%-os állapotba kell kerülnie. De mostmár pont olyan, mint az a férfi, akit én szeretek.”
„Mindenkiről csak jól tudok nyilatkozni. Maximális tisztelet. Mindenre, amire szükségünk van, megkapjuk. Felipe is nagyon hálás mindenért. Boldog vagyok, mert úgyérzem, visszakaptam a férjemet. Köszönöm azoknak, akik velünk voltak, akik szurkoltak, a jó Istennek, és a magyarorvosoknak. S ha megszületik a kisbabánk, akkor már minden rendben lesz.”
Elutazásuk előtt egy nappal megtörtént az, amire egy hete várt akkor már mindenki. Felipe Massa is kamera elé állt, és interjút adott a Tv2 Napló című műsorának.
„Készenállok arra, hogy visszaüljek az autómba, és vezessek. Hogy ehhez mennyi időre lesz szükség, majd meglátjuk. De remélem, hogy gyorsan megy majd. Őszintén szóvlva semmire nem emlékszem. Rob, a szerelőm megkérdezte, hogy emlékszem- Rubensre? Csak annyira emlékszem, hogy mögötte autóztam. Akármi is történt velem, én már nem voltam ott. Vagyis ott voltam, de már nem tudtam semmit tenni. Ez nagyon furcsa érzés. Minden orvosnak szeretném megköszönni a segítségét.”
Schumacher visszatéréséről így nyilatkozott:
„Versenyeztem már Michael-lel. Sok tanácsot adott, hogy mit csináljak, hogyan vezessek. Ő mindent tud, amit tudnia kell. Biztos vagyok benne, hogy jómunkát fog végezni az autómban. Én nem vagyok olyan pozícióban, hogy én adjak neki tanácsokat, hogy hogy vezessen, de ha kint leszek a pályán, és észreveszem, hogy hibázik, akkor azt azonnal meg fogom mondani neki.”
Majd aktuális hangulatát a következő szavak jellemezték:
„Szeretnék már otthon lenni. Szeretnék már belépni a házamba, szheretném látni, hogy minden rendbern van és semmi nem változott. Szeretnék már egy kicsit jobban lenni. Szeretnék visszaülni a kocsimba és vezetni. Erről szól az életem. Most ezt szeretném leginkább visszakapni.”
Gesztus a Ferraritól
A Ferrari együttérzéséről biztosította a Honvéd-kórház intenzívosztályán fekvő Felipe Massát. "Forza Felipe, siamo con Te", azaz "Hajrá, Felipe, mindannyian veled vagyunk" - hirdette egy hatalmas boxutcai transzparens a depófalnál a rajt előtt. Stefano Domenicali csapatvezető még szombat este meglátogatta a kórházban, mesterséges kómában fekvő brazilt, a verseny után kiadott nyilatkozatában pedig szokatlan érzelmességgel így fogalmazott: "Engedjék meg kérem, hogy a Ferrari összes munkatársa nevében a legjobb kívánságaimat küldjem Felipe-ének. Szeretünk téged, és sokat gondolunk rád."
Sokan vannak, akik szerint azóta látjuk a Ferrari igazi, emberi oldalát, amióta Jean Todt leköszönt, illetve, amióta Domenicali a csapat első embere. (Egyébként Jean Tott is meglátogatta Massa-t). Senki sem érzi ezt a saját bőrén jobban, mint a többi csapatvezető, akik idén meglepve tapasztalják, hogy a Todt-érára jellemző különállás és a feszültségek szítása helyett Domenicali egy teljesen más szellemiségű istállót teremtett a Ferrariból. Az új maranellói vezetés képes volt félretenni az eddigi, vélt vagy valós "születési előjogokat", és felismerni, hogy csak akkor érhetnek el eredményt az FIA nyakaskodó elnökével, Max Mosley-val szemben, ha egységesen lépnek fel az érdekeikért. Ferrari nélkül nincs semmilyen komoly egyezmény a Formula-1-ben, de ha az olaszok okosan használják fel a nimbuszukat, a szemben álló fél is kénytelen lesz belátni, hogy szüksége van a Ferrarira. www.f1hirek.hu
Massa megérkezett Brazíliába
A 28 esztendős Ferrari-pilótát és várandós feleségét, Raffaelát szállító repülőgép helyi idő szerint hétfőn este (augusztus 3.) landolt a város nemzetközi repülőterén, ahonnan Massát egy helikopterrel szállították az Albert Einstein kórházba. A versenyzőt előreláthatólag legalább két napig megfigyelés alatt tartják majd, mielőtt hazaengedik.
Massa megérkezésekor nem kívánt nyilatkozni, csak annyit mondott az újságíróknak: "később minden kérdésre válaszolok, egyelőre szeretném magam kipihenni"
Massa-ra még további kezelések várnak, és, hogy mikor versenyezhet újra, azt egyelőre nem lehet megmondani. Addig Michael Schumacher helyettesíti, ha bírni fogja, de egyelőre ez is nyitott kérdés, mert úgytűnik, az összes F1-es csapat megvétózza azt, hogy Schumacher verseny időszakban tesztelhessen. Egyelőre az biztos, hogy Valenciában Schumacher ül majd Massa helyett a Ferrariban, de, hogy utána mi lesz… Kár is találgatni. Összetett, bonyolult és szövevényes dolgok vannak folyamatban.
Massa balesete kétségtelenül váratlan volt.
A 28 éves brazil 2002 óta versenyez a Forma-1-ben, 116 futamon indult, 11-szer győzött, 15-ször rajtolt az élről.
A vizsgálatok várhatóan majd kiderítik a baleset valós körülményeit és mikéntjét.
Kiegészítés:
Kiegészítés:
Biztos, hogy nem tér vissza a Forma-1-be Michael Schumacher. A hétszeres világbajnok még februárban bukott a motorjával. Nyaksérülése, vagy csigolyarepedése akadályozza a visszatérésben.
R.A. Kriszta
Szerző a Flag Polgári Műhely tagja
Szerző a Flag Polgári Műhely tagja