Stefka István: Kereszténység

A nyugat-európai kereszténység, ahonnan mi, kelet-közép-európaiak kaptuk részben a keresztény hitet, jelenleg szétbomlóban van, megpróbálják a kereszténységet háttérbe szorítani, iszonyú támadások érik főként a liberalizmus és az újonnan keletkezett hitek vagy más vallások, például az iszlám oldaláról.

A kereszténységet az elsők között (több mint ezer éve) felvevő államok közül Lengyelország, Magyarország és Horvátország igyekszik megőrizni, ha kell, modern formában is megtartani az ősi hitet, a keresztény szellemiséget. Tény, hogy mindig is Európához tartoztunk, mondhatnám azt is, hogy Európa mindig is hozzánk tartozott. Minden más újliberális mellébeszélés hazugság.

Tény, hogy a kereszténység és Európa története legnagyobb részét szervesen egymásba fonódva élte át. Persze ezt tagadja néhány történész, Komoróczy Géza például azt állítja, hogy ,,nem lehet, nem szabad Magyarországról mint keresztény országról és Európáról mint keresztény földrészről beszélni”. Szerinte ez egy csaknem évezredes, rossz tradíció modernizálása, belemagyarázása. A vallástörténész úgy véli, hogy „…az európaiságnak a latin kereszténység mellett igen lényeges tényezője Magyarország európai arculatában a reformáció és a zsidó közösség folyamatos jelenléte”.

Ez utóbbi az utolsó százötven évre igaz. A többi érv alkalmas arra, hogy megmásítsa, meghamisítsa a magyar történelmet. A magyar történelemből nem lehet mellőzni a keresztény szellem, az európai gondolkodás és irodalom jelenlétét. Európa több mint másfél évezrede a kereszténységet jelenti és a kereszténység Európát. Lehet itt félremagyarázni különböző népcsoportok és a liberalizmus hatásairól, de azért Európa mégis a kereszténység jegyében, annak kereteiben született meg, a kereszténység pedig Európában találta meg kiteljesedésének terrénumát. Ebbe a folyamatba tartoztunk, tartozunk bele mi is. Nálunk még abban az időben is folyt a keresztény hit építése (titokban), amikor a kommunisták – Rákosiék és Kádárék – üldözték a keresztény vallást, a szerzetesi életmódot, a papi hivatást, és hátrányos megkülönböztetésben részesítették a nyíltan hívőket. Gondoljunk Márton Áron gyulafehérvári püspök, Mindszenty József hercegprímás, Ordass Lajos evangélikus püspök és Ravasz László református püspök üldöztetésére, szenvedéseire és arra a sok száz keresztény – főként katolikus – papra, akik életüket áldozták a hitükért.

A kereszténységért, Európa szellemiségéért, az európai kultúráért kevés nép tett annyit, mint a magyar. Géza fejedelem és Szent István uralkodásától kezdve folyamatosan védtük hitünket és a nyugati kereszténységet a keleti hódítók (besenyők, tatárok, törökök, oroszok) ellen, s sokszor sikerrel. Hunyadiék, Zrínyiék, Dobóék harcukkal, életük árán is óvták Európát, Magyarországot, a kereszténység utolsó bástyáját. És azt se feledjük, hogy a keresztes hadjáratok közül az egyiket II. András vezette. Senki ne magyarázzon sületlenségeket, hogy éppen mi távolodunk Európától, az európai értékektől. Sőt, mi vagyunk az erős vár Európában, az a vár, amelynek fontos a kereszténység, a keresztény értékek megmentése, amellett, hogy minden más vallás virágozhat Magyarországon, és mindenki szabadon gyakorolhatja a hitét. Nem véletlen, hogy Szent István Szűz Mária oltalmába, Nagyboldogasszonyunknak ajánlotta országunkat. Ezért nevezzük őt Magyarország égi pártfogójának, azaz Patrona Hungariae-nek.

Ma mi szól a kereszténység mellett, mi szól a máról, Magyarországról, egyáltalán augusztus húszról? Elsősorban az, hogy kultúránk a kereszténységre épül és az évszázadok folyamán az ősi, több évezredes hagyományunk (szkíta, hun, kun, magyar, székely) beépült a keresztény kultúrába. Ezt próbálták elvenni tőlünk, de nem sikerült. A kommunisták, mint mindent a történelmünkben, ezt is meg akarták hamisítani. István királyunk szentté avatásának napját, augusztus 20-át átírták a kenyér ünnepévé, a magyar történelemkönyvekben elvették királyainktól, hercegeinktől a szent nevet, s csak úgy István, László királynak kellett nevezni őket vagy az Imre herceg, Margit hercegnő titulust kapták.

Attól ők még szentek maradtak – joggal viselték, hiszen a katolikus egyházi liturgia szerint a pápák avatták őket szentté –, de a bolsevista történetírást ez nem érdekelte. A bolsevizmus bukása után ennek a századnak is szembe kell néznie a keresztényüldözés mindennél kegyetlenebb valóságával.

Egyfelől az ateizmus, a hit nélküliség, a neoliberalizmus, a cinizmus és sok minden más ,,békésen” megpróbálja fellazítani a kereszténységet. A másik veszélyforrás a szélsőséges iszlám, a vallási fanatikusok – Irakban, Szaúd-Arábiában, Iránban, Szomáliában, Pakisztánban stb. – csaknem kétszázmillió keresztény életét veszélyeztetik. Most Irakban a legdrámaibb a helyzet, ahol népirtás folyik a jazidi keresztények ellen. Szerencsére az Európai Unió mély keresztény gyökerekkel rendelkező államfői – így Orbán Viktor magyar miniszterelnök is – szót emeltek a létükben üldözött iraki keresztény közösségek védelmében.

Ez érthető és természetes is. Divat, hogy az európai tagállamok többsége vonakodik hangsúlyozni a keresztény gyökereit, a keresztény kultúrából fakadó előnyöket, az európai fejlődést, a világ felfedezését. Az viszont mégis tény és elvitathatatlan, hogy több mint ezer éve az európai civilizáció motorja éppen a keresztény szellemiség és erkölcsiség volt. Nekünk sincs okunk megtagadni Szent Istvánt és örökségét. 

Stefka István - magyarhirlap.hu

Tisztelt olvasók! Legyenek olyan kedvesek és támogassák "lájkukkal" a Flag Polgári Magazin facebook oldalát, a következő címen: ]]>https://www.facebook.com/flagmagazin]]>
- Minden "lájk számít, segíti a magazin működését!

Köszönettel és barátsággal!

]]>www.flagmagazin.hu]]>