- 0
Meglepően kevés figyelmeztetést és “perelést” kapott Magyarország az Európai Bizottságtól a szokásos kéthavonkénti kötelezettségszegési eljárási csomagban. Ebből szerintük az következik, hogy nem állunk semmiféle “támadás alatt”. Szerintünk viszont az következik, hogy Magyarország példamutatóan betartja azokat az EU-s jogszabályokat, amelyeket be lehet tartani.
Jogszabályértelmezési viták természetesen vannak, de azok elvileg természetes részei egy jogrendszer működésének.
A baj nem a betartható, a nehezen betartható és még csak nem is az ostoba jogszabályokkal van, hanem azokkal a politikai döntésekkel, amelyek a közösség eredeti szabályrendszerén kívül alkotnak olyan jogot, olyat, amely nemcsak a hagyományos európai és nemzetközi jog kereteibe nem illeszkedik, hanem az elemi józan ész is sikítófrászt kap tőle.
Az Unió jogi eszközökkel éppen újrarajzolja a világot, nekünk ezzel van problémánk és nem azokkal a jogszabályokkal, amelyek jól-rosszul megpróbálják javítani az európai emberek életminőségét vagy a földrész környezeti biztonságát. Nézzük miben voltunk rosszcsontok:
Kis túlzással, ezek teljesen hétköznapi átlagos ügyek, amelyekben az Uniónak akár igaza is lehet.
Leszámítva persze a pálinka dolgát, de azt úgyis eldugjuk előlük. Ezekből a példákból pontosan leszűrhető, hogy mire jött létre az európai Unió. Most éppen végzik a dolgukat. Nincs is komoly bajuk velünk és nekünk sincs komoly bajuk velük. Magyarországot pont nem az Unió normál működéséhez tartozó ügyekben “támadják”, hanem olyan területeken, amihez elvileg az Uniónak semmi köze sem lehetne.
Azzal, hogy az ellenzéki pártok és az ellenzéki sajtó teljes egészében magáévá tette az EU szélsőliberálisainak narratíváját a magyarországi politikai helyzetről és folyamatosan támogatja és erősíti is azt, tulajdonképpen megszüntette a belpolitikát. Hiszen álláspontja teljesen azonos olyan beavatkozó külföldi aktorokkal amelyeknek ráadásul az adott belpolitikai kérdésekben semmiféle jogosultsága nincs.
Ez a helyzet rokonságot mutat az Osztrák-Magyar monarchia belső hatalmi viszonyaival, amikor is a belső ügyekben kialkudott függetlenség azonnal formálissá vált, amint az ütközött Ausztria vélt vagy valós gazdasági, politikai érdekeivel. És az osztrákok is mindig megtalálták azokat, akik hozzájuk voltak hűségesek és nem a nemzethez, az országhoz és a hazához. A kuruc-labanc “ellentétpár” körül kialakult vita (Mandiner) is azt mutatja, hogy ennek felismerése megtörtént.
Különösen bájos, hogy most azok állnak a nyugattól való kritikátlan függés legnagyobb támogatóinak, akik ideológiájuk kulcsfogalmának a szabadságot tartják. Konkrétan a saját, rövidtávú személyes szabadságuk korlátlanságát becsülik többre, mint az ország szuverenitását és a nemzet túlélését. Minden megnyilvánulásuk mögött ez van, most adtam dekódolót bármelyikhez.
