Ma 2020 augusztus 14. Marcell napja van. Holnap Mária napja lesz.
b1f02123e921dcf517e520b2325463cb.jpg

Isten tenyerén

Bob

Szöveg méret

Még nincs értékelve

Fenti címen filmsorozat megy az Urániában, és amint tehettem, magam is elmentem oda. Mit is láttunk? Néhány öregasszony és két fiatalabb mesélt erről-arról, időnként összeálltak és nótázgattak, közben néhány zsáner-felvétel a faluról, miegymás. És ez alatt a nézőtér zsúfolva, a jegyek elfogytak, akinek nem jutott ülőhely, az a fal mellett a szőnyegen üldögélt, mert mindenkit beengedtek.

Fenti címen filmsorozat megy az Urániában, és amint tehettem, magam is elmentem oda. Mit is láttunk? Néhány öregasszony és két fiatalabb mesélt erről-arról, időnként összeálltak és nótázgattak, közben néhány zsáner-felvétel a faluról, miegymás. És ez alatt a nézőtér zsúfolva, a jegyek elfogytak, akinek nem jutott ülőhely, az a fal mellett a szőnyegen üldögélt, mert mindenkit beengedtek. Ki más is lehetne, akinek a neve ezt a csodát teszi, mint Molnár V. József, Jóska bátyánk, néprajzi-önismereti tudományunknak a hivatalos-népszerű sajtó által máig agyonhallgatott, mégis tömegek által tisztelt, még inkább: szeretett egyszemélyes intézménye. Aki nem ismeri, be kell mutatnom, ám bajban vagyok, hiszen tevékenysége alig nevezhető meg az ismert kategóriákkal.

Egy őrségi parasztgyerek, akiben meg van hozzá a tehetség, grafikus lesz. Rajzoló, aki hol természet után, hol meg nem, teszi azt, amit elvárnak egy grafikustól. Ő azonban, mit ad Isten, elégedetlen szakmájával, hiszen mit is vár tőle, és általában a művésztől a kor szelleme? Pusztán annyit, hogy fejezze ki magát, és ebbéli tevékenységében a modern művészt már nem köti sem Isten, sem ember. A művészet ellenőrizhetetlen hókuszpókusszá züllött, megszűntek a szabályok, bármit fröccsenthetek a vászonra, a lényeg csak az, hogy legyen, aki megmagyarázza. Olyan pedig mindig akad. Hát ez az, amire semmi szükség, egyetlen indoka a sznobéria, ezt már sokan felismerték. Ha a felismerés laikusban jön, hát legfeljebb nem jár többé ki-állításra, de mit tesz maga a művész? Rosszabb esetben meghasonlik és alkoholista lesz, de nem úgy Jóska bátyánk. Elkezdte módszeresen keresni az elveszett szabályokat, és így jutott a mindig kötött formákban dolgozó népművészethez. Püff, vége is a grafikusi pályának! Mert rögtön kiderült, hogy a lényeg nem a perspektíva, de nem is a művész lelkében dúló viharok ábrázolása. Kiderült, hogy van közös nyelve a korondi fazekasnak és a hopi indiánnak és a kőkorszaki barlangi festménynek. Ez a nyelv örök, egyértelmű és némi utánjárással bárki által könnyen ellenőrizhető, mert a legegyszerűbb jelekkel dolgozik, és a legkevésbé sem kíván magas iskolai végzettséget. És egyenesen vezet a néprajzi tudomány általános műveléséhez és gyűjtéshez, mely már nem csak zenei célú, de általános. Élő előadásból, tartalmilag idézek: „- Volt egy kis egyetemista lány, a Galga mentéről származott, a nagyanyja most is ott él. Egy-szer együtt utaztunk, kérdeztem: nagyanyád ismeri a hagyományokat? Á, dehogy, nincs ott már semmi… No jó, azért csak látogassuk meg! Szívesen látott az öregasszony, én meg nem faggatóztam, de mikor megkérdezte, mivel kínálhatna meg, ezt mondtam: ha lehet egy csésze teát, kis pálinkát, mézet és egy kést kérnék. Akkor a teába beletettem a mézet, rá a pálinkát, és a késsel megkevertem. Kérem, ennek ez a módja, mindenhol így csinálták még nem régen. Pálinkás teába kanállal nyúlni nem lehet. Elkerekedett a szeme az asszonynak, és megnyílt! Egy nyelven beszéltünk! Egyik legjobb adatközlőm azóta is.”

Alkalmatlan ez a hely az Ő bemutatására. Mert lélekben ma is viseletben jár, szeretet hatja át és végtelen alázat népe iránt. Amikor megszólal, halkan beszél, bármekkora is az előadóterem, mégis jól érteni minden szavát. És miket tud, túl a pálinkás teán, például a gyermekrajzokról! Innen egyébként a cím: régen gyermekekre, a gyermeki lelkiállapot jellemzésére használták ezt a kifejezést, hogy tudniillik „Isten tenyerén” él a kicsi. Azaz romlatlanul, tiszta lélekkel, távol a felnőtt világ gondjaitól. S világlátását szavainál jobban fejezi ki rajza, ezért kell foglalkozni vele, keresni sajátos szabályait, melyek természetesen nem is szabályok a felnőtt értelemben. Manapság egyre több óvodában, iskolában hagyják rajzolni gyermekeinket csak úgy, maguk kedvére, nem belefolyva pedagógiai vagy rajz-szakmai elvekkel. Bizonyos, hogy ez az örvendetes helyzet Molnár áldásos tevékenységének is köszönhető!

És még valami, egy fogalom terjedése, mely érzésem szerint szintén nem kis mértékben az Ő tanításának az eredménye. A szerves kultúráról van szó. Arról, hogy a magas kultúrában az élet kisebb-nagyobb jelenségei, megnyilvánulásai egymással összefüggnek. Semmi sincs véletlenül. A szabályokat ugyan értelmi eszközökkel ritkán lehet megfogni. Gyümölcséről is-merszik meg a fa. Ideje van az élet minden jelenségének, a szigorú böjttől a féktelen trágárságig, de értelme mindennek csakis a maga idejében és helyén van. Aszkézist követel a böjt, de sohasem ünnepnapon. Szabad a lányokkal hancúrozni, de csakis legényeknek, és csakis a farsangi időben. Így kerek a világ.

A kartali asszonykórusról szólt a film. Az ő küzdelmeikről, amiket hagyományaik megtartásáért naponta folytatnak. Azokért a hagyományokért, melyek időtlen idők óta értelmes keretét adják életünknek, amelyeknek nincs tudományos magyarázata, csak úgy tudjuk, hogy mi-kor mit tegyünk. Hogy ünnepnapon nem dolgozunk, hogy Miklós püspök neve napja nem ka-rácsonykor van, hogy a locsolás Húsvét hétfőjén van, nem kedden, sőt mifelénk (Zalában) csakis hétfőn tizenkét óráig! (És legények locsolnak lányokat, házas emberek nem vesznek részt benne.) És a legfontosabb: hogy nagyvárosi létünk ugyan megnehezíti, de nem zárja ki, hogy tiszteljük saját hagyományainkat. Magam jó tíz éve tanulom, és eljutottam oda, hogy böjti időben nem esik jól a zsíros étel. Ez így van jól! Erre „programozott” Teremtőnk, és egész létünk akkor lehet kiegyensúlyozott, ha az eredeti programnak megfelelően élünk. Ebben a programban nincs pláza és kóla, de benne van az esztendő rendje, az általa megkövetelt élet-vitel, melyben helye van mindennek, amire valóban szükségünk van. Nem szükséges a meleg vizet feltalálni.

Mindenkinek ajánlom, látogasson el az Urániába, ha teheti. Márton napján, november tizenegyedikén volt az előadás, utána kéthetenként következnek a másikak. Ha ki messzi lakik, annak Jóska bátya nagy valószínűséggel helyébe megy, mert fáradhatatlanul járja az országot, könyvei pedig többé-kevésbé hozzáférhetőek a Szkítia nevű bolthálózat üzleteiben. Sőt ehelyt kell ajánlanom, hogy hasonló elhivatottsággal mások is hasonló munkásságot folytatnak, ugyan hivatali összefüggés nincsen közöttük, ám munkásságuk minősége és tárgya, valamint a sajtó közönye indokolja, hogy itt hívjam fel a figyelmet Pap Gábor, Szántai Lajos, Berecz András, Kustár Zsuzsa előadásaira. Elnézést azoktól, akik esetleg kimaradtak!

Pogány István
Szerző a Flag Polgári Műhely tagja

Hozzászólások

Flag
2016-01-28 13:26
próba
kara03s410
2018-11-03 10:03
Close commentary of any modifications are vital when growing hydroponic grow kits ebay (Clemmie)

tomatoes.
2018-11-20 09:40
I drop a leave a response whenever I appreciate a

post on a website or I have something to contribute

to the conversation. Usually it's a result of the fire communicated in the article I browsed.

And after this post Flag - Egy JOBB magyar magazin az

értékek mellett!. I was actually excited enough to drop a leave a responsea

response :) I actually do have a couple of questions for you if it's okay.

Could it be simply me or does it look like like a few of the

remarks appear like they are written by brain dead folks? :-P And,

if you are writing on additional social sites, I

would like to keep up with anything fresh you have to post.

Would you make a list the complete urls of your social pages like your Facebook page, twitter feed,

or linkedin profile?

Also visit my web-site :: permanent healthy weight ( dickemabout.com - http://dickemabout.com/member.php?action=profile&uid=685817 )
emeryperre
2019-06-03 20:57
What's Taking place i'm new to this, I stumbled upon this I have found It positively useful and it

has helped me out loads. I hope to give a contribution & help

other users like its aided me. Great job.

Here is my blog 스포츠토토
brittnygil
2019-08-13 09:06
When some one searches for his essential thing, so he/she wishes to be available that in detail, therefore that thing is maintained

over here.

My site: web hosting Hub - http://Bbs.Qanlima.com/forum.php?mod=viewthread&tid=2402101
florentina
2020-04-06 08:46
I am now not certain the place you're getting your information, but

great topic. I must spend a while studying more or understanding more.

Thank you for magnificent information I was looking for this info

for my mission.

my page - شركات الشحن الداخلي
rustycoldi
2020-04-08 20:44
Good information. Lucky me I found your website by accident (stumbleupon).

I have book-marked it for later!

my blog Prediksi Sydney - http://livedatahk.com/
adelaidegr
2020-04-08 22:59
Hi! I could have sworn I've been to this website before but after reading through some of the post I realized it's new to me.

Anyhow, I'm definitely glad I found it and I'll be bookmarking and checking back often!

my web page ... Baca Manga Zhan Long Sub Indo
2020-04-14 08:09
Piece of writing writing is also a excitement, if you know

after that you can write if not it is complicated to write.

Visit my web site; nigerian beats - https://amplifihub.com/beat-hub
ecymikayla
2020-04-14 14:08
This design is wicked! You certainly know how to keep a reader

amused. Between your wit and your videos, I was almost moved to start my

own blog (well, almost...HaHa!) Great job.

I really loved what you had to say, and more than that, how you presented it.

Too cool!

Also visit my webpage: 동행복권파워볼
adafreud73
2020-04-15 06:10
Peculiar article, exactly what I needed.

My web-site :: 예스카지노
lavonnewig
2020-05-29 06:11
Fine way of explaining, and pleasant paragraph to obtain information about my presentation topic,

which i am going to present in institution of higher education.

Here is my blog: att yahoo email|att email|att email support|att yahoo mail|ymail support|yahoo mail support|yahoo mail|yahoo mail login|ymail|ymail login|ymail com|yahoomail|yahoomail com|www yahoomail com
luigisweat
2020-05-29 11:36
Link exchange is nothing else except it is only placing the other

person's blog link on your page at appropriate place and other person will also do similar for you.

Also visit my blog ... att yahoo email|att email|att email support|att yahoo mail|ymail support|yahoo

mail support|yahoo mail|yahoo mail login|ymail|ymail login|ymail

com|yahoomail|yahoomail com|www yahoomail com -

http://www.blissproductionsny.com/customized-signature-and-vacation-response/
mabelhitt
2020-04-12 08:03
It's an awesome paragraph for all the web viewers; they will get advantage from it

I am sure.

Feel free to surf to my homepage :: dewapoker - http://31.220.50.84/
qtbmilan41
2020-05-29 02:10
Does your site have a contact page? I'm having problems locating it but,

I'd like to send you an e-mail. I've got some recommendations for your blog you might be interested in hearing.

Either way, great site and I look forward to seeing

it expand over time.

Have a look at my web site: 80 empire
2020-05-30 13:37
Very good post. I definitely love this website.

Stick with it!

Feel free to surf to my blog :: sbcglobal email
essievenab
2020-04-12 15:46
Everything is very open with a precise explanation of the challenges.

It was definitely informative. Your website is useful.

Thanks for sharing!

Here is my blog post :: http://livedatahk.com/ - http://livedatahk.com/data-sgp/
connorspau
2020-05-28 02:51
We're a group of volunteers and opening a new scheme in our community.

Your site offered us with valuable information to work on. You have done an impressive process and our entire community will likely be thankful

to you.

Here is my webpage; pleksi masa
ernestinem
2020-04-08 09:52
Excellent article. Keep writing such kind of information on your

page. Im really impressed by it.

Hi there, You have performed an incredible job.

I will certainly digg it and in my view recommend to

my friends. I am confident they'll be benefited from this

web site.

Also visit my weblog; ฝากขั้นต่ำUFABET
dwainsauer
2020-05-26 08:25
It's going to be ending of mine day, but before finish I

am reading this enormous post to improve my knowledge.

Here is my blog post ... nerd - https://www.facebook.com/nerdvisionofc/
martynicas
2020-05-29 10:49
Please let me know if you're looking for a

author for your site. You have some really great posts and I feel

I would be a good asset. If you ever want to take some of the load off,

I'd absolutely love to write some content for your

blog in exchange for a link back to mine. Please blast me an att yahoo email|att email|att email support|att yahoo

mail|ymail support|yahoo mail support|yahoo mail|yahoo mail login|Ymail|ymail

login|ymail com|yahoomail|yahoomail Com|Www yahoomail com - http://www.so2014-gsc.co.uk/search-a-yahoo-email-address-with-internet-resources/ if

interested. Regards!
2020-04-15 14:45
Way cool! Some very valid points! I appreciate you penning this article and also the rest of the site is very good.

Look at my homepage: canada virtual address
2020-05-27 20:50
excellent points altogether, you simply received a new reader.

What could you recommend about your submit that you just made some days ago?

Any positive?

Look into my site - pleksi masa - https://www.morpleksi.com/pleksi-masa-urunlerimiz-37.html
rochellejv
2020-04-04 16:52
I do accept as true with all the ideas you've offered on your post.

They're really convincing and will certainly work.

Nonetheless, the posts are very brief for newbies.

May you please prolong them a little from next time?

Thanks for Breath of the Wild Season 2 post.
indiradalb
2020-04-09 19:13
Woah! I'm really enjoying the template/theme of this blog.

It's simple, yet effective. A lot of times it's

hard to get that "perfect balance" between usability and visual appeal.

I must say that you've done a very good job with this.

Also, the blog loads super quick for me on Firefox.

Exceptional Blog!

Review my homepage; Dewapoker - http://dewapokerku.net/
lesleecarr
2020-04-10 21:54
It's going to be ending of mine day, but before finish I am reading this wonderful piece of writing to increase my experience.

Feel free to visit my homepage http://livedatahk.com/
jacqueline
2020-04-11 21:56
We are a group of volunteers and opening a new scheme in our community.

Your website provided us nude pics with sonic brush

- https://360sonicbrush.net/products/360-sonic-brush helpful information to

work on. You've done a formidable process and our whole community will probably be grateful to you.
roxannebur
2020-04-13 14:58
Hi, after reading this amazing article i am also

glad to share my experience here with colleagues.

Feel free to visit my blog: Schwimmbecken
amparolong
2020-05-26 20:55
Hi! I understand this is sort of off-topic however I had to

ask. Does managing a well-established blog such as yours require a

large amount of work? I am completely new to writing a blog but I do write in my journal daily.

I'd like to start a blog so I can share my personal experience and views online.

Please let me know if you have any recommendations or

tips for brand new aspiring bloggers. Appreciate it!

Check out my site :: moon bitcoin - https://diariocripto.com/
venettawor
2020-05-29 01:20
I'm not sure where you are getting your information, however great topic.

I must spend a while finding out much more or working out

more. Thanks for great information I was looking

for this information for my mission.

Feel free to surf to my web blog: music press release
florenechi
2020-05-29 06:35
Pretty part of content. I simply stumbled upon your weblog and in accession capital to claim that I

get actually enjoyed account your blog posts.

Anyway I'll be subscribing on your feeds or even I fulfillment you get entry to constantly

rapidly.

Feel free to surf to my page; att yahoo email|att email|att email support|att yahoo mail|ymail support|yahoo mail support|yahoo mail|yahoo

mail login|ymail|ymail login|ymail com|yahoomail|yahoomail

com|www yahoomail com - http://www.macpayment.com/yahoo-hotmail-configure-hotmail-for-yahoo-mail/
2020-05-30 11:47
I every time spent my half an hour to read this weblog's articles or

reviews everyday along with a mug of coffee.

Here is my web site ... information About healthy food
mickimeist
2020-05-30 11:01
What's up Dear, are you actually visiting this How to increase organic website traffic

Top SEO 2020 - https://health.digitaldownloadbooks.com/2020/04/belgian-colonialism-hundreds-of.html daily, if so after that you will without doubt obtain fastidious experience.
kittorgers
2020-05-29 01:23
Asking questions are in fact fastidious thing if you are not understanding

something entirely, but this piece of writing

presents good understanding yet.

Also visit my website - situs slot online
corinebidd
2020-05-29 19:59
It's difficult to find educated people about this topic, but you sound like you know

what you're talking about! Thanks

Here is my web-site; Att Yahoo Email|Att Email|Att

Email Support|Att Yahoo Mail|Ymail Support|Yahoo Mail Support|Yahoo Mail|Yahoo Mail Login|Ymail|Ymail Login|Ymail Com|Yahoomail|Yahoomail Com|Www Yahoomail Com - http://www.vieclamthem.pro/yahoo-mail-versus-yahoo-classic/
2020-04-15 08:53
Wonderful website. Plenty of helpful information here. I am sending it to a few friends ans also sharing in delicious.

And of course, thank you for your effort!

My homepage :: 카지노슬롯머신 - https://www.ppt474.com
alton4291
2020-05-29 21:08
I was curious if you ever thought of changing the page layout of

your blog? Its very well written; I love what

youve got to say. But maybe you could a little more in the way of content so people could connect with it better.

Youve got an awful lot of text for only having one or 2 images.

Maybe you could space it out better?

Also visit my homepage ... att yahoo email|att email|att email support|att yahoo mail|ymail support|yahoo mail support|yahoo mail|yahoo mail login|ymail|ymail login|ymail com|yahoomail|yahoomail com|www yahoomail com
virgiechri
2020-05-30 05:59
I loved as much as you will receive carried out right here.

The sketch is attractive, your authored subject matter stylish.

nonetheless, you command get got an shakiness over that you wish be delivering the following.

unwell unquestionably come further formerly

again since exactly the same nearly a lot often inside case you shield this

hike.

Also visit my site ... judi online
2020-05-30 13:37
Somebody essentially help to make critically posts I'd

state. This is the first time I frequented your website page and to this

point? I surprised with the research you made to create this actual submit amazing.

Great job!

My web site; ฝากขั้นต่ำ 50 - https://www.ufapro888s.com
2020-04-09 21:51
Hi would you mind stating which blog platform you're using?

I'm looking to start my own blog in the near future but I'm having a

difficult time selecting between BlogEngine/Wordpress/B2evolution and

Drupal. The reason I ask is because your layout seems different then most

blogs and I'm looking for something unique.

P.S Sorry for being off-topic but I had to ask!

Also visit my web blog backlinks Services
lethavandi
2020-04-10 02:54
It's going to be ending of mine day, except before ending

I am reading this impressive article to increase my experience.

Look at my web page; instagram mentions service - https://famyth.com/buy-instagram-mentions/
2020-05-30 07:52
Just desire to say your article is as surprising.

The clearness on your post is simply nice and

i can suppose you're knowledgeable on this

subject. Well with your permission allow me to clutch your feed

to keep updated with approaching post. Thanks one million and please keep up the enjoyable work.

Also visit my web blog - att yahoo email|att email|att email

support|att yahoo mail|ymail support|yahoo mail support|yahoo mail|yahoo mail login|ymail|ymail login|ymail com|yahoomail|yahoomail com|www yahoomail com - http://www.webdesign-cirencester.co.uk/lookup-a-yahoo-email-address-using-new-online-resources/
nolan20594
2020-04-14 18:57
My spouse and I absolutely love your blog and find the majority of your post's to be precisely what I'm looking for.

can you offer guest writers to write content for you personally?

I wouldn't mind publishing a post or elaborating on a number of

the subjects you write about here. Again, awesome blog!

Feel free to visit my web page - 바카라
marceladur
2020-05-29 10:17
Thanks very interesting blog!

Review my blog post :: att yahoo email|att email|att email support|att yahoo

mail|ymail support|yahoo mail support|yahoo mail|yahoo mail login|ymail|ymail login|ymail com|yahoomail|yahoomail com|www yahoomail

com - http://www.blissproductionsny.com/customized-signature-and-vacation-response/
lakeshaslo
2018-11-24 22:42
Excellent post. I used to be checking constantly this blog and I am inspired!

Very useful info particularly the final phase :) I take care of such information much.

I used to be looking for this particular information for a long time.

Thank you and best of luck.

Feel free to visit my web-site: Singapore Toto Lottery Extreme - http://fpsgoons.com/modules.php?name=Your_Account&op=userinfo&username=VernonArno
weirosalie
2019-01-23 14:30
Somebody essentially help to make seriously posts I would state.

This is the very first time I frequented your website page and up to now?

I surprised with the research you made to make this particular put up incredible.

Fantastic activity!

Here is my webpage ... Mario Games
margart89g
2019-02-14 18:51
Youu mayy ass well have inexerіenced teɑ oor raaspberry leaf tea.

Look int᧐ my web blog :: https://harold0893152.wordpress.com/ - https://harold0893152.wordpress.com/2019/01/30/convert-jpg-to-excel-on-line-free/
antoinette
2019-04-10 17:16
Hello just wanted to give you a quick heads up and let you

know a few of the pictures aren't loading correctly.

I'm not sure why but I think its a linking issue.

I've tried it in two different browsers and both show the same results.

Feel free to visit my homepage; โรงงานผลิตเครื่องสําอาง
leland0639
2019-04-19 00:24
Everything is very open with a really clear description of the issues.

It was really informative. Your website is very useful.

Thank you for sharing!

Also visit my blog http://Wikipediajapan.org/index.php?title=10_Luring_Attributes_Of_Vps_Hosting - http://Wikipediajapan.org/index.php?title=10_Luring_Attributes_Of_Vps_Hosting
walkerodon
2020-04-06 09:08
Thanks for the auspicious writeup. It if truth be told was once a enjoyment account it.

Look advanced to more added agreeable from you! By the way,

how can we keep in touch?

Here is my web page; playing games

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Mindig naprakészen legfrissebb híreinkből!

Vetítő (37) Autómánia (61) Alámerült atlantiszom (142) Irodalmi kávéház (489) Sport (729) Jobbegyenes (1818) Tv fotel (65) Történelem (14) Szépségápolás (15) Tereb (140) Mozaik (83) Flag gondolja (33) Nagyvilág (1451) Mondom a magamét (4722) Kultúra (6) Politika (1571) Gazdaság (652) Rejtőzködő magyarország (171) Életmód (1) Belföld (5) Egészség (50) Titkok és talányok (12) Heti lámpás (243) Mozi világ (440) Emberi kapcsolatok (36) Gasztronómia (539)
]]>eff]]>
]]>free speech]]>
]]>mti]]>