- 0
Egykézés, vagy még az se – tulajdonképpen erre szólít fel Jorgen Randers norvég klímastratéga, akivel a HVG csinált interjút címként kiemelve azon megjegyzését, hogy „meg kellene célozni az egygyerekes családmodellt, és végre azokat a nőket jutalmazni, akik nem alapítanak nagycsaládot. A gazdag világban ez még fontosabb, hisz itt a legmagasabb az egy főre jutó fogyasztás.”
Randers azt mondja, „Olyat csak Ceausescu Romániájában és a mai Magyarországról olvastam, hogy a hatalom a lakosság számának emelésével akarná igazolni, milyen fantasztikus az ő országa”, majd utána viszont azt az állami szintű egykepolitikát űző Kínát mutatja be követendő példaként, amely ugyanúgy kommunista, mint a Kárpátok Géniuszának Romániája volt, s ami ugyancsak ad a grandeurre.
Nem igazán tudom eldönteni, Randers most akkor a jólétet vagy a klímaváltozás elleni küzdelmet tartja nagyra, vagy nem gondolja-e, hogy a kettő kizárja egymást, mert hát az ő köreiben így szokás tartani, akik jól élnek, azok mehetnek gyónni az aktivistákhoz az ökológiai lábnyomuk miatt.
Kiégett klimatológus
Randers egyébként határozottan mutatja a kiégés jeleit, szorult belé némi cinizmus is, ami érthető, hiszen kénytelen bevallani, hogy élete kudarcot vallott: szerinte pár egyszerű technikát kéne elsajátítani, mint az egykézés, valamint a szén-, az olaj- és a földgázkitermelés feladása. Ő azonban hiába mondja ezt évtizedek óta, és repülget ide-oda, hogy sok pénzért meghallgassák, nem történik semmi, kurvaélet, világugar! Még úgy sem történik semmi, hogy nagy pénzt adnak a résztvevők az előadásaiért, tehát valószínűleg hinni akarnak abban, amit mond.
Szóval van egy norvég klímatudósunk, aki ki van égve, pszichológusra lenne szüksége, és ad egy cinikus interjút a HVG-nek, amiben MLM-ügynököt megszégyenítő retorikával adja elő, hogy ha egy gyereket vállalsz, vagy egyet sem, akkor egyszerre fogsz jólétben élni és megmenteni a világot.
Randers láthatóan egyénben és emberiségben gondolkodik, ha nem így tenne, nem a Nyugaton akarna demográfiai csökkenést elérni, hisz ott az már megtörtént.
Egykézés: dekadencia, letargia, passzivitás
Na de nézzük, mit is hozna az egykézés! Kovács Imre a Dunántúlról szóló, 1938-as Néma forradalmában kifejti, milyen társadalmi pszichózist és hanyatlást hozott az egykézés az Ormánságban és a Sárközben. Az Ormánság falvaiban a jobbágyfelszabadítás után csak a jobbágytelek maradt a parasztok kezében, amit meg akartak őrizni egyben, aprózódás nélkül. Logikus a megoldás: csak egy gyerekre van szükség. Így aztán elterjedtek a magzatelhajtás és a születésszabályozás korabeli technikái (mint a kenderrel bevont facsiga); felborult a nemek egyensúlya, minthogy jelentősen kevesebb fiúgyermek született (Kínában a nemek egyensúlyának felborulása fordított), kialakult egy modern matriarchátus, a szüle uralma; elterjedt a prostitúció, a válás és a nihilizmusból fakadó hedonizmus.
A baranyai parasztasszonyok „élő koporsók” lettek, s fizikailag is tönkrementek igen hamar. Minthogy az egyke közös ügy, közösségi pszichózis lesz úrrá a közös titkokat őrző falun, s idővel „nincsenek többé törvények, nincs hit”. Elveszik a biztonságérzet is, mert mi van, ha meghal az egyke? A szüle által rájuk kényszerített kényszerházasságok miatt a párok gyűlölik egymást, „a gyerek hiánya üressé, kibírhatatlanná teszi a légkört”, s az egyke miatt „beltenyészet” lesz a falu, habár a férfihiány miatt vőket hívnak. Az egész következménye: „dekadencia, letargia, passzivitás”.
Ma már a földet nem kell egyben tartani, az örökséget azonban sokan nem akarják szétaprózni. A fogamzásgátlási módszerek sokat fejlődtek és sokkal kisebb a rizikójuk, a válás nem probléma, az intenzív szexuális élet sem.
Akkor most jogod van a gyerekhez vagy sem?
Mégis van mit tanulni az ormánsági példából: én elhiszem, hogy a mozgalmárok számára a klímamentés olyan hatalmas, szent cél, amiért érdemes életeket és minden mást is feláldozni, csak ezt tartva szem előtt, de azért akármennyire is tudatában van a társadalom a klímaváltozásnak, a többség számára eme nemes ügy mellé más nemes ügyek, vagy csak kívánalmak társulnak. Randers jól rátapintott arra, hogy ezek egyike – érthető módon – a jólét, ami ugyancsak a vállalt gyermekek számának csökkenésével jár.
A klímamozgalom erős átfedést mutat a progresszívek mozgalmaival, mint az LMBTQ-mozgalom, ami nem szükségszerű, de a gyakorlatban mégis így van. Így aztán a nagy közösségi cél, aminek minden alá kell rendelni, mégis kell, hogy osztozzon az egyéni boldogság korlátlan kielégíthetőségének vágyával, márpedig miközben az Orbán-kormányt oly sokan kritizálják a gyermekvállalásra buzdító családpolitikája miatt, aközben a gyermekvállalást és örökbefogadást az egyéni boldogság kiteljesülésének emberi jogaként állítják be.
Szerintem ugyan nincs olyan emberi jog, hogy mindenáron biztosítani kell valaki, például az azonos nemű párok számára a gyermekáldást, és a gyermek nem boldogságunk tárgya, hanem ugyebár ember, de azért felmerül bennem a kérdés: ha mindenki számára megerősítőleg biztosítanák a gyermekvállalás lehetőségét, akkor azok, akik nagycsaládot akarnak, miért is nem jogosultak boldognak lenni az elképzelt gyermeksereggel?
Cél nélküli hanyatlás
Szóval többségünket nem fogja egyénileg csak a klímaváltozás elleni küzdelem boldogítani, hanem például gyermekeket szeretnénk. Lehet, hogy az ormánsági egykézés számos akkori következménye elkerülne minket, de a társadalmi letargia biztos, hogy bekövetkezne. Miért dolgozok saját magamon túl, miért élek, ha nincs kinek továbbadni mindent? (Merthogy, gondolom, Randers szemében a nulla gyerek jobb, mint az egy.)
Aztán: egykézés esetén nagy valószínűséggel felborulnak a nemi arányok. Mi lesz az egyedül maradó férfiak vagy nők tömegeivel? Importálunk nekik bevándorló házastársat? Kényszerházasságok? Boldogulni egyedül is lehet, és mindig lesznek büszke szinglik, magánzók, de valószínűleg a többség mégis párkapcsolatban képzelné el a boldogságát. Már ma is nehéz párra találni, hát még mi lenne egykézés esetén a következő nemzedékekkel? Tele lennék kiábrándult, savanyú, kiégett, céltalanul élő emberek tömegeivel, akik fokozódó fogyasztással és élvezethalmozással próbálnák elnyomni boldogtalanságukat (mekkora a szórakoztatóipar ökológiai lábnyoma?), és hát a köz mentálhigiénéje is egyre rosszabb lenne. Idegesebbek, ingerlékenyebbek lennénk, könnyebben felszínre törnének a társadalmi feszültségek.
És végül: mit csinálnánk a kiürülő városokkal, falvakkal? Elképzelem, hogy kiürülnek a lakótelepek, és lebontjuk őket, ami még nem lenne akkora tragédia, de akkor is, megint csak ökológiai lábnyomunkat növesztve kellene átalakítani a hirtelen drasztikus lakosságcsökkenéstől szenvedő városokat, melyekben szellemnegyedek jönnének létre.
Én elhiszem, hogy mindez egy norvég klímatudósnak még mindig elég jó ár a Föld megmentéséért, és hát, ugye, a békákat nem szoktuk megszavaztatni a mocsaruk lecsapolásáról. De azért mégiscsak arról van szó, hogy Randers az alarmista Római Klub tagja, egy tudós a sok közül, s nem feltétlen az ő radikális jóslatai fognak bejönni. Bizonytalan jóslatokra pedig nem alapoznék mindent átható egykézést. Az egykézés következményeként kialakuló letargikus, dekadens közhangulat, a „minden mindegy” hozzáállása pedig valószínűleg a klímaváltozás ellen harcoló mozgalomnak sem lenne jó, hisz az egykézés nem termelné ki a lánglelkű klímahűtőket.
A jövő nélküli, norvég jólétben élő, nihilista, cinikus egykék szarnának a klímára.
Szilvay Gergely - www.888.hu
A cikk eredetije a 888.hu Publik Ligája sorozatában jelent meg.