Amerikából jelentem XXVIII. Csapdába esett színek-Hollywood manupulál

Kezdjük könnyedebb témával. Az utóbbi idők egyik legnagyobb sikert elért alkotása, a főleg fiatalok körében közkedvelt Twilight Saga tökéletes példája annak, hogyan befolyásolják a film alaphangulatát a színek és tónusok. Az első részben használt jégkék szűrő szürrealista hatást keltett. Tökéletesen ábrázolta a hűvös, esős kisváros hangulatát, a misztériumot, amely körüllengte a vámpírcsaládot. A legapróbb részletekre is ügyeltek, ezáltal a szereplők által viselt kiegészítők, nyakkendők, ruhák mind a hideg színek köréből származtak.

 

A második film, a New Moon (Új Hold) rendezője aranyszínűre cserélte a felvevőgépek szűrőjét, illetve az utómunkálatok során a film aranysárga-barna tónust kapott, ezzel hangsúlyozva a Hold aranyló fényét, a főszereplőnő életében megjelenő új domináns férfi jellemét, a farkashorda forró vérmérsékletét. 

 

Egymás mellett nézve a két tónust szembeötlő a változás, ám a rajongók véleményét olvasva a legtöbben a képpel való szembesítésnél figyeltek fel a különbségre, a hatás alól azonban nem tudták kivonni magukat. A kérdezettek mind érzékelték a hangulatbéli különbséget, az okot megmondani azonban csak az összeollózott felvétel megtekintése után tudták.

 

 

 

 

Hollywood pontosan ezekre a tudat alatti érzékletekre alapozza a reklámkampányokat, a marketingterveket, melybe beletartoznak a filmekre vonatkozó trükkök és technikák, de már a megjelenést megelőző beharangozó ízelítők, filmplakátok, DVD borítók tervei is.

 

Feltűnt, hogy mostanság a nagyköltségvetésű hollywood-i filmek plakátjai mind a kék/narancssárga kombinációját használják? Nem? Akkor nézzünk egy kis ízelítőt.

 

 

 

Miért a kék/narancssárga mértéktelen használata? Pontosan e két szín lélektani hatása miatt. A kék sötétebb árnyalatai a hidegségükkel a filmek esetében a főszereplő hidegvérűségét, eltökéltségét, megingathatatlanságát fejezi ki, míg a narancssárga az energiát, a lelkességet, az erőt képviseli.  Ez a két legyakrabban használt komplementer szín hivatott szolgálni a nézők film iránt kíváncsiságát, a kasszasikert.

 

Ám vannak Hollywoodnak ennél kevésbé ártatlan manipulációi is. S máris egy kényesebb témánál vagyunk, a "vegyes párosok" témájánál. Amerika váltig állítja, s a felmérések is igazolják, a rasszizmus visszavonulóban van, mégis úgy tűnik, nem minden megjelenési formája, s nem mindenhonnan. Például a mozik sötét vetítőjében még ott lappang. S ha nem is mindenkiben, a filmszakma azért biztosra akar menni.

 

 

Néhány évvel ezelőtt közölte a New York Times Nicholas Kristof eszmefuttatását fehér- és színesbőrű színészek hollywood-i párosításáról. A cikk nagy vihart kavart. Az író azt állítja, hogy a való életben sokkal gyakoribbak a vegyes párok, házasságok, mindkét felállásban, mint a mozifilmeken. Vajon miért? S miért van az, hogy a kevéske esetből is legtöbbször a fehér férfiszereplő választ magának színesbőrű párt, sokkal ritkább a színesbőrű főhős fehér hölgy társaságban. Talán mert a hollywood-i fejesek bizony nagyrészt apukák, akik nem szívesen látnák saját leánycsemetéjüket színesbőrű fiú oldalán? Lehetséges. Tény, hogy nagyon ritkán látni vezető fehérbőrű színésznőket, feketebőrű sztárokkal szerelmespárt alkotni.

 

 

Amennyiben a filmgyárban végül mégis veszik a bátorságot, bizony az utolsó lépésnél meghátrálnak kissé. A legismertebb példa, a Kevin Costner és Whitney Houston főszereplésével forgatott A Testőr. Nézzünk csak a moziplakátra. A plakát teljesen kékes árnyalatot kapott, ezzel elmosva a két szereplő bőrszínbeli különbségét. Ha jobban belegondolunk a szereplők tulajdonképpen felismerhetetlenek. A rendező, s a főszereplő évekkel később egy interjú alkalmával mesélt arról, mekkora dilemmát jelentett számukra ez a felállás. Kevin Costner neve ekkor már világhírű volt, míg Whitney-é éppcsak kezdett közismertté válni. A készítők nem merték a laikus nézőket egyből szembesíteni a film alapfelállásával. Elég, ha megtudták, miután beültek a moziba. Ezen félelmük főleg a déli államokra koncentrálódott, melyet nyíltan be is vallottak. Bizony, ott még nem egynéhányan döntöttek volna úgy, nem mennek el a moziig, hogy egy fehér férfit színesbőrű lány karjaiban lássanak. S mindez a 90-es évek elején...

 

 

 

Tíz évet ugrunk, s máris 2001-ben vagyunk. Julia Stiles és Sean Patrick Thomas. A szívem érted RAPes (Save the Last dance). Legalább az arcokat már látjuk, de a szín marad a csalóka kék.

 

Meglepődve tapasztaljuk, hogy nemcsak a "vegyes párosokat" érinti a színek ezen játéka, de a színesbőrű párokat is. Vegyük például a  Angela Bassett/Lawrence Fishbourne párost, a Tina Turner életútját bemutató filmben. Továbbra is az intim jelenetekben a pár vörös színben fürdik. S vajon miért van az, hogy a DVD borítón szereplő vonalrajz, a haj vonalától, a női száj vörösségétől ugyan még Kim Basinger is lehetne...

 

S végül már csak a felsorolás szintjén nézzünk ezekre a plakátokra, ahol a színesbőrű szereplők meglepően egyhangúan festenek.