Ma 2019 október 24. Salamon napja van. Holnap Blanka, Bianka napja lesz.
97623c9c03646fa0cedb34463a2bc8fe.jpg

Amerikából jelentem XXXIII. - Az állatorvosok korán halnak

Flag

Szöveg méret

Még nincs értékelve
 

Egy brit felmérés megdöbbentő eredménye, illetve az okokat felsorakoztató kutatás amerikai statisztikusokat is felvillanyzott. A tengeretúlon is utánajárnak annak, vajon ebben az országban is ilyen magas-e az öngyilkos állatorvosok(!) száma és előfordulhat-e, hogy amerikai állatorvosok is előbb-utóbb magas arányban vetnek véget az életüknek

]]>]]>

A felmérés a Southampton Orvostudományi Egyetemen Dr. David Bartram vezetésével készült, statisztikák, pszichológiai tanulmányok, személyes interjúk felhasználásával. A következő tényekkel indít. Angliában 16000 állatorvosból, minden ötödik-hatodik öngyilkos lesz. Jelenleg, legalábbis a Szigetországban az állatorvosok a legveszélyeztetettebb réteg. Öngyilkossági arányuk jóval magasabb, mint bármelyik másik foglalkozási ágban. Összetett, több szintű problémakör az övék.

 
•Az erős stressz az egyetemi évek alatt, már a felvételinél megkezdődik. A felvételi ponthatárok magasak, kevés jelentkezőt vesznek fel. A tanulmányok szerteágazóbbak a humán orvosi szaknál. Több vizsgatárgy van, magaszintű követelményekkel.

 
•Az állatorvosok munkaórái sokkal hosszabbak, gyakran riasztják őket éjjelente a rémült gazdik. Ügyeleti óráik is sokkal gyakrabban vannak. Az állatorvosi rendelőkben legtöbbször egyedüli orvosként dolgoznak, nincs kivel megosztani a problémákat, gyakran izoláltnak érzik magukat.

 
]]>]]>
•Az állatorvosok szakszervezete sokkal gyengébb az átlagnál, ezáltal gyengébb az érdekvédelem, az érdekképviselet, fokozódik a magány, a kiszolgáltatottság érzése. 

 
•Az embereknek hatalmas, gyakran képtelen elvárásaik vannak az állatorvosokkal szemben. Szinte könnyebben elfogadják szeretteik betegségét, főleg, ha daganatos vagy más halálos kórról van szó, mint kedvenc állataikét. Sokkal csalódottabbak, dühösebbek, ha az állatorvos tárja szét a karját és mondja, nincs tovább.

 
•Az állatorvosok végigkísérik a kis kedvencek legtöbbjét szinte születésüktől a halálukig. Újabb és újabb generációtól kell elköszönniük, s valahol ez mélységesen elszomorítja őket. Míg egy-egy család elveszít néhány kis kedvencet az évek során, addig egy állatorvos prakszisa során több százat. Hiába az orvosi alaphozzáállás, ez minden alkalommal trauma.

 
 
 
•Rengeteg állatot kell elaltatniuk, betegeket, öregeket, nem kívántakat, sajnos olyanokat is, amelyek csupán az emberi hanyagság áldozatai, s itt máris a következő veszélyeztető tényező.

 
]]>]]>
•Az állatorvosok sokkal gyakrabban találkoznak az emberi brutalitással, szívtelenséggel, lelketlenséggel, sőt gyakran a beteges hajlamokkal "megáldott" embertársak szerencsétlen áldozataival, mint bárki más. Az emberi felelőtlenséggel, butasággal napi kapcsolatuk van, ám se joguk, se eszközük nincs, hogy megfékezzék ezeket az ámokfutókat. Csupán a végkifejlettel, a megkínzott, beteg, halálraszánt állatokkal találkoznak.

 
•Az eutanázia a hétköznapok szerves része. A kis betegek elmúlása békés, csendes, az állatorvosok a véggel így találkoznak minden nap. Számukra a halál nem ijesztő, ám megszabadít a kínoktól.

 
 
•S végül, de nem utolsó sorban, az állatorvosi rendelőkben a halált okozó anyagok elérhető közelségben, a polcokon sorakoznak.
 
 
]]>]]> 
 

 

Dr. David Bartram további kutatásokat tervez és az eredmény tükrében kéri majd az állam, az állatorvosi egyetemek, jogi szervek segítségét abban, hogy ezt az elkeserítő tendenciát meg lehessen állítani.

 
Marguerite Pappaioanou, az Amerikai Állatorvosok Szövetségének vezetője is olvasta a jelentést és így nyilatkozott:

"A helyzet Amerikában és Angliában nagyon különböző. Az utóbbi évtizedek nagyon nehezek voltak Angliában. A száj-, és körömfájás és a szarvasmarhakór is többször lecsapott az állattartókra. A riport mégis nagyon meglep és be kell vallanom, ennyi tényt látni megdöbbent. Hallottunk róla, de azt hittünk, ez csupán legenda. Megosztom a kollégákkal, és ki kell dolgoznunk, hogy lehetne a tragédiát elkerülni."
________________________
Forrás: ]]>CNN]]>
Képek: Google Images


Garbutt Katalin
]]>http://tinkmara.freeblog.hu/]]>

Szerző a Flag Polgári Műhely tagja

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Mindig naprakészen legfrissebb híreinkből!

Gasztronómia (539) Heti lámpás (217) Nagyvilág (1437) Mozi világ (440) Belföld (5) Flag gondolja (33) Szépségápolás (15) Történelem (13) Autómánia (61) Politika (1571) Egészség (50) Tv fotel (65) Sport (729) Életmód (1) Jobbegyenes (1618) Gazdaság (627) Mozaik (42) Emberi kapcsolatok (36) Rejtőzködő magyarország (171) Alámerült atlantiszom (142) Kultúra (4) Vetítő (37) Irodalmi kávéház (470) Mondom a magamét (4018) Tereb (137)
]]>eff]]>
]]>free speech]]>
]]>mti]]>