Ma 2024 március 29. Aguszta napja van. Holnap Zalán napja lesz.
Szijjártó ismét remek volt

Szijjártó ismét remek volt

Flag

Szöveg méret

Még nincs értékelve
Bravó Péter!

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdán Budapesten, az Automotive Logistics Közép- és Kelet-Európa 2018 Fórumon tartott sajtótájékoztatót.

Magyarország támogatja az európai védelem megerősítését, és sürgeti, hogy a kontinens tegyen többet a saját védelme érdekében – jelentette ki a külgazdasági és külügyminiszter szerdán Budapesten.

Az egységes európai kül- és biztonságpolitikai fellépést, valamint a közös európai haderő megteremtését a német kancellár javasolta az Európai Parlament keddi plenáris ülésén.

Angela Merkel kijelentésére utalva Szijjártó Péter megjegyezte, hogy korábban Magyarország is fölvetett hasonló javaslatot, de NATO-tagként fontosnak tartja az európai védelmi rendszer és az észak-atlanti katonai szövetség közötti párhuzamok kiküszöbölését, mert ezek működési nehézségekhez vagy új konfliktusokhoz vezetnének – tette hozzá.

Szijjártó Péter a kontinenst fenyegető külső veszélyek miatt tartaná indokoltnak az egységes védelmet. Hangsúlyozta, hogy az Európába irányuló illegális migrációt is a veszélyek közé kell sorolni.

A rendezvényen a miniszter arról is beszélt, hogy a magyar gazdaság számára kulcsfontosságú kivitelben és a növekedés fenntartásában továbbra is kulcsszerepet játszanak a belföldön működő autógyárak és autóipari beszállítók.

Szijjártó egyértelmű sikernek nevezte, hogy Magyarország most először került be a világ autóexportjának 90 százalékát előállító húsz legnagyobb autóexportőr állam közé.

Pörge Béla - ]]>www.888.hu]]>

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Mindig naprakészen legfrissebb híreinkből!

Alámerült atlantiszom (142) Emberi kapcsolatok (36) Mozi világ (440) Életmód (1) Gazdaság (702) Egészség (50) Tereb (146) Heti lámpás (310) Nagyvilág (1309) Flag gondolja (36) Jobbegyenes (2778) Titkok és talányok (12) Történelem (17) Sport (729) Mozaik (83) Szépségápolás (15) Politika (1582) Irodalmi kávéház (537) Kultúra (6) Vetítő (30) Rejtőzködő magyarország (168) Nézőpont (1) Tv fotel (65) Belföld (10) Mondom a magamét (7501) Gasztronómia (539) Autómánia (61)
]]>eff]]>
]]>free speech]]>
]]>mti]]>