Ma 2024 március 29. Aguszta napja van. Holnap Zalán napja lesz.
Pilhál parádésan fagyasztotta le a mosolyt Fekete-Győr arcáról

Pilhál parádésan fagyasztotta le a mosolyt Fekete-Győr arcáról

Flag

Szöveg méret

Még nincs értékelve
Tarlós tiszta frász...

Nem akar lemaradni a főpolgármester-jelöltek előválasztási cirkuszában a Momentum-jelölt, így aztán Kerpel-Fronius Gábor újabban minden létező helyen felbukkan, nyilatkozik, vitába száll, és a közösségi oldalán is elmondja a magáét. Hogy mindez csöppet sem javít a pozícióin, az egy másik kérdés… Mert azért valljuk meg, még az ellenzéki táborban is kevés az olyan elmeroggyant, akit lázba hoznak az olyan nyilatkozatok, hogy „az én hőseim az SZDSZ-ben voltak” vagy az, hogy „az 1990-es SZDSZ értékeiben egyébként semmi olyan nincs, ami ne lenne ma vállalható”. Szegény valószínűleg nem tudja, ma ilyen kijelentésekkel az ember önként ugrik fejest a politika pöcegödrébe. Márpedig ha ezt nem tudja felmérni, „éleslátásáról” is dokumentumot állít ki. Félcédulát. (Mondjuk, az sem hősünk vezetői erényeit domborítja, hogy egyik kijelentéséről – a Momentum visszavenné a fideszes lakásokat – utóbb úgy nyilatkozott: bár az egész tényleg az ő neve alatt jelent meg, nem ő készítette…)

Meg azt se mondanám, hogy Kerpel-Fronius eddigi pályafutása előtt le kellene venni a kalapot. Az SZDSZ-ben kezdett, szavazott a Fideszre, darabig az LMP környékén tett-vett, most meg ugye a Momentumhoz szegődött főpolgármester-jelöltnek. „Gyerekkoromban ministráltam is – meséli –, aztán jöttek a kamaszkori kérdések, és olyan ostoba válaszokat kaptam a plébánostól, amikkel eltávolított a formális vallásgyakorlástól.” Momentum? „A NOlimpia-kampány nagyon szimpatikus volt. (…) Megismerkedtem Fekete-Győr Andrással (…), néhány hónap múlva kitöltöttem a felvételi nyilatkozatot.”

Tarlós tiszta frász.

Pilhál György -]]> www.magyarnemzet.hu]]>

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Mindig naprakészen legfrissebb híreinkből!

Irodalmi kávéház (537) Tereb (146) Szépségápolás (15) Politika (1582) Emberi kapcsolatok (36) Mozi világ (440) Tv fotel (65) Flag gondolja (36) Rejtőzködő magyarország (168) Mozaik (83) Mondom a magamét (7501) Sport (729) Alámerült atlantiszom (142) Autómánia (61) Egészség (50) Életmód (1) Titkok és talányok (12) Nagyvilág (1309) Heti lámpás (310) Kultúra (6) Vetítő (30) Nézőpont (1) Történelem (17) Gazdaság (702) Gasztronómia (539) Belföld (10) Jobbegyenes (2778)
]]>eff]]>
]]>free speech]]>
]]>mti]]>