Ma 2024 április 20. Tivadar napja van. Holnap Konrád napja lesz.
Nem vicc

Nem vicc

Flag

Szöveg méret

3
Átlag: 3 (1 szavazat)

Nem tudom, mikor jártak utoljára sürgősségi osztályon, de bízom benne, olyan régen, hogy már az idejét sem tudják.

Az elmúlt két évben nekem nem volt ekkora szerencsém, közvetett és közvetlen érintettségem okán többször is szükségem volt rá. Amikor hosszú idő után először, két éve egy beteg kísérőjeként a mentős azt mondta nekem, hat-nyolc óra minimum várakozási időre készüljek, azt hittem csak tréfál. Tíz órával és számos vizsgálattal később rájöttem: nem viccelt.

Néhány héttel ezelőtt ismét randevúm volt az SBO-n, ám ezúttal röpke négy óra alatt végeztem. Nem csak egy megnyugtató lelettel, számos tapasztalattal is gazdagodtam. Amikor valakivel begördül a mentő valamelyik sürgősségi osztályra, az úgynevezett triage rendszer szerint sorolják be az esetét. Ez annyit jelent, hogy elsőként és azonnal az a beérkező beteg kapja az ellátást, akinél az életét közvetlenül veszélyeztető állapot áll fenn, akinek pedig sürgős, de nem azonnali beavatkozást igénylő a tünetegyüttese, annak várnia kell. Ezért fordulhat elő olyan, hogy bevisznek valakit az osztályra lábtöréssel reggel nyolckor, és csak este kilencre kapja meg a gipszét. Nem az orvosok lusták vagy a nővérek flegmák, sőt, nem is Orbán Viktor hátráltatja személyesen a munkát. Az ok inkább az lehet, hogy a törött lábnál előbbre sorolandó az ellátásban a mellkason szúrt hajléktalan, a koponyatöréses kisfiú és az eszméletlen, demens öreg néni. Így működik egy sürgősségi osztály. Amerikában is.

Na de mielőtt a budapestiek liberális fele hőbörögni kezd, fontos kiemelni, az ellátás gyorsaságát más tényezők is befolyásolhatják. Például az osztályon aktuálisan jelen lévő orvos- és nővérlétszám. A képalkotó berendezések mennyisége, a labormunka sebessége, az adott intézmény befogadóképessége, az ellátási területek megjelölése és nagysága is. Tisztázzuk: Magyarországon nem dolgozik megfelelő számú orvos, és igen, közülük vannak, akik például Németországba költöznek. Aztán a német orvosok Angliába vándorolnak, a britek pedig a tengerentúlra. Az orvoselvándorlás Európában általános jelenség. Sokszor felróják, főleg a fővárosban, hogy óriási szükség lenne az ellátási szintek megerősítésére, a kórházak modernizálására, eszközbeszerzésekre. Nos, akár hiszik, akár nem, mindezen problémákat hivatott megoldani a két éve elindult Egészséges Budapest Program. Bár a balliberális médiumok az egyébként hétszázmilliárd forintos gigaberuházást igyekeznek a köztudatban egyetlen szuperkórház felépítésére szűkíteni, az annál jóval komplexebb. Számos infrastrukturális hiánypótlást, szakrendelő-felújítást és betegút-átszervezést tartalmaz. Mindezt nem a miniszterelnök egy személyben állítja össze szivarozgatva egy bársonykanapén, hanem rengeteg szakember, köztük számos orvos és kórházigazgató vesz részt a szakmai munkában.

A minap egy kedves (ellenzéki érzelmű) ismerősömmel beszélgettem éppen erről, aki egyszer csak a fejéhez kapott, és megdöbbenve állapította meg: Budán nem megfelelő mértékű a sürgősségi ellátás. Igaza van. Az EBP-nek éppen ezért egyik deklarált célja a fővárosban súlyponti centrumkórházak kialakítása: Észak-Pesten, Dél-Pesten és Dél–Budán. Utóbbi egy teljesen új intézmény kialakítását jelentené, ez lenne az úgynevezett szuperkórház. És igen, emiatt (is) rövidülhetne az ellátás ideje.

Itt kell szóba hoznom Karácsony Gergelyt, Budapest eddigi leghaladóbb szellemű főpolgármesterét, aki minden szakmai alapot nélkülözve egyszerűen csak nemet mondott a dél-budai intézményre, mert ő ezt is meg meri tenni. Nos, forradalom ide, liberális értékek oda, van, amibe nem kéne beleszólni. Mert nem vicc.

Jobbágyi Zsófia - ]]>www.magyarhirlap.hu]]>

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Mindig naprakészen legfrissebb híreinkből!

Rejtőzködő magyarország (168) Alámerült atlantiszom (142) Kultúra (7) Gazdaság (705) Gasztronómia (539) Politika (1582) Flag gondolja (36) Autómánia (61) Heti lámpás (312) Nagyvilág (1310) Tv fotel (65) Emberi kapcsolatok (36) Titkok és talányok (12) Mondom a magamét (7548) Sport (729) Jobbegyenes (2789) Vetítő (30) Tereb (146) Irodalmi kávéház (537) Életmód (1) Egészség (50) Mozi világ (440) Nézőpont (1) Mozaik (83) Belföld (10) Szépségápolás (15) Történelem (18)
]]>eff]]>
]]>free speech]]>
]]>mti]]>