A Tanácsköztársaság vörös terrorjának, a Lenin-fiúk vérengzésének szelleme most is köztünk él.

Éppen ma száz esztendeje hurcolták a Lánchídhoz Hollán Sándor nyugalmazott államtitkárt és fiát, ifj. Hollán Sándor államtitkárt ­– a kereszténység legnagyobb ünnepe, Húsvét vasárnapján –, hogy az éj leple alatt tarkón lőjék, majd a Dunába lökjék őket.

Nem szólt híradás arról, hogy a magyarok nyolcvan százalékának akaratával ma is szemben menetelő, az Európai Egyesült Államokért „harcoló” ellenzéki utódok valamelyike is, például a szemkilövető Gyurcsány Ferenc vagy a véres Apró-örökségtől magát csak immel-ámmal távol tartó asszonya, Dobrev Klára megemlékezett volna a száz évvel ezelőtti tragédiáról. Nem! Nem emlékeztek, nem koszorúztak, nem ítélték el lelki rokonaik gaztetteit.

Csoda-e, hogy nem figyel rájuk a keresztény kultúrájú, alapvetően antikommunista magyar társadalom döntő többsége? A kontraszt azonban így sokkal erősebb. Jobban megmutatja, ki a magyarok barátja és ki az ellenfele.

Kiben hisz ifj. Hollán Sándor dédunokája, Hollán Pauline, akinek családját elüldözte Magyarországról a vörösterror, s aki látja, hogy hazája nemcsak antikommunistává vált, hanem végre talán az is marad.

Hollán Pauline Orbán Viktor mellett érzi magát biztonságban, de Gyurcsány és Dobrev világába valószínűleg nem mert volna visszatelepülni.

S hogy okkal, azt a Lánchíd budai pillérének falán 2011 óta újra közmegbecsülésnek örvendő, az évfordulón tegnap megkoszorúzott emléktábla elődjének hányattatott sorsa is példázza.

Az elsőt már 1919. április 22-én felhelyezték a budai hídfőre, amely még a második világháborút is túlélte. Mikor tették olvashatatlanná? Amikor a hidat 1946-ban újjáépítették. S hogy szellemiségük mennyire közöttünk élt s él, arra a Demszky-féle főpolgármesterség időszaka is pontosan rámutat. A Fővárosi Önkormányzat ugyanis – mint a híd tulajdonosa – 2004 és 2009 között nem támogatta a tábla felújítását. Készségesen segédkezett hozzá „szakvéleményével” a Magyar Tudományos Akadémia Történeti Bizottsága. (Khm…) Tíz évvel ezelőtt – március 21-én – mégis felavatták, ám csak néhány hónapig emlékeztethetett az áldozatokra. Előbb vörös festékkel leöntötték, majd megrongálták, végül ellopták.

A most megkoszorúzott emléktáblát 2011. április 22-én avatták fel. Azóta biztonságban van, ahogy Hollán Pauline is Magyarországon. De csak addig, amíg Orbán Viktor és rendszere kormányoz.

Nem véletlen, hogy Gyurcsányék az EP-választáson se akarnak megfelelni a magyarok akaratának. Csak migránsbarát gazdáiknak, akik a háttérből fizetik őket, hogy ha eljön az idejük – reméljük, sose – megint eláraszthassák az országot ellenfeleinkkel.

Az emlékezés fehér rózsáit a magyarok azért dobták tegnap a Lánchídról a folyóba, hogy kinyilvánítsák: Magyarországon a liberalizmussá átmaszkírozott kommunizmus nevében sem lehet soha többé senki semmiféle gyilkos terror áldozata.  

]]>KÉPEK ITT!]]>

Horváth K. József -]]> https://leander.blogstar.hu]]>