Ma 2024 március 29. Aguszta napja van. Holnap Zalán napja lesz.
Azt tudtátok, hogy Gyurcsány miatt évente százmilliárdokat fizet Magyarország?

Azt tudtátok, hogy Gyurcsány miatt évente százmilliárdokat fizet Magyarország?

Flag

Szöveg méret

4
Átlag: 4 (1 szavazat)
Íme az ország legnagyobb kiárúsítója!

Az ország legnagyobb kiárusítója, Gyurcsány Ferenc olyan szerződéseket kötött külföldi gigavállalatokkal, amelyek árát mind a mai napig nyögjük.

Az autópálya-matrica októbertől 500 forinttal, januártól pedig az e-útdíj 5,8 százalékkal emelkedik majd. Bizonyára kevesen tudjátok, és még kevesebben hiszitek el, de 2013 óta nem változtak az útdíjak.

Jogosan vetődik fel a kérdés, hogy hová kerülnek az útdíjrendszerbe befizetett összegek?

Nos, a válasz nagyon egyszerű.

A közutak használata pénzbe kerül, a múlt évben összesen 216 milliárd forintot jelentett mindez. Az útdíjrendszer 2018-ban pedig nettó 187 milliárdot termelt az állami költségvetésnek. Azaz termelne, de a bevételek jelentős része elmegy Gyurcsány előnytelen szerződéseire.

Többek között az is kiderült, hogy a közutak fenntartása megközelítőleg 80-90 milliárd forintba kerül, de emellett az államnak évente ki kell fizetnie egy 110 milliárdos koncessziós díjat az autópályák tulajdonosainak. Bármennyire is meglepő, Gyurcsányék még az autópályákat is eladták a külföldi befektetőknek.

Az M5-ös és az M6-os autópályák építési költségeit többszörösen fizethetik ki az adófizetők 2031-ig és 2038-ig, hiszen ekkor járnak le a gyurcsányi szerződések.
Amúgy ezeket a szerződéseket az állam nem tudja felmondani, tehát a költségvetésbe befolyt összegeket magánkézben lévő külföldi cégeknek kell kifizetnie.

Az M6 Duna Autópálya Koncessziós Zrt. koncessziós társaságot 2004-ben a PPP (köz- és magán-együttműködés) projektek területén vezető német Bilfinger Berger BOT GmbH, az osztrák piacon több mint 125 éve jelen lévő Porr Infrastruktur GmbH, és a főként Közép-Európában tevékenykedő Swietelsky International Baugesellschaft m.b.H alapították.

Oláh Gellért - ]]>www.888.hu ]]>

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Mindig naprakészen legfrissebb híreinkből!

Tv fotel (65) Kultúra (6) Alámerült atlantiszom (142) Gasztronómia (539) Heti lámpás (310) Titkok és talányok (12) Sport (729) Irodalmi kávéház (537) Gazdaság (702) Mozaik (83) Mozi világ (440) Rejtőzködő magyarország (168) Szépségápolás (15) Nézőpont (1) Jobbegyenes (2778) Egészség (50) Nagyvilág (1309) Vetítő (30) Flag gondolja (36) Történelem (17) Autómánia (61) Tereb (146) Belföld (10) Politika (1582) Életmód (1) Mondom a magamét (7501) Emberi kapcsolatok (36)
]]>eff]]>
]]>free speech]]>
]]>mti]]>