Egyetlen Nobel-díjas írónk közelmúltunkkal kapcsolatos gondolatai, tűpontossággal megfogalmazott elemzései és a belőlük levont következtetései alig-alig érik el a közbeszéd, a nyilvános viták szintjét.
augusztus 2014
-
-
Bayer Zsolt: István király üzenete
Keserű szájízzel készülünk ünnepelni államalapító királyunkat. Illetve már ez sem igaz. Hiszen nagy örömmel készülődik az ország.
2014 augusztus 20. -
Cezaromániás tücsökzene
Az Európai Baloldal mintájára Gréczy is orbánozott-gripenezett-stadionozott egy jót, enélkül nem is tudott volna nyugovóra térni.
2014 augusztus 21. -
Ceterum Censeo: Désijaninak mennie kellett
Lehet kéne valami tünti – akár a Norvég Alap terhére - a svejci nagykövetség előtt? Vagy kefírrel dobálni az épületet és fagyis dobozokban virágokat kihelyezni?
2014 augusztus 21. -
Új budapesti egyezmény kellene
Egy ilyen találkozó létrejötte fontos állomás lehetne a kormány nemzetközi elismerésért folytatott küzdelmében.
2014 augusztus 22. -
Nyílt levél az ellenzéknek
Mottónk a mai Népszabadságból: „Közös ellenzéki kampánystáb nem jön létre, hiszen az MSZP, a Demokratikus Koalíció és az Együtt–PM a koordinált indulás miatt több kerületben egymás riválisa lesz.”
2014 augusztus 22. -
Vámos György: Gondolatok az emlékműről
„A Zsidó Közösségi Kerekasztal összehívását kezdeményezi szeptemberre Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter. Ehhez levélben kérte Heisler Andrásnak, a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (Mazsihisz) elnökének együttműködését” – írta a távirati iroda.
2014 augusztus 23. -
Bencsik András: Egy organikus társadalom vázlata
A Demokrata cikksorozatot indított Változatok demokráciára címmel, Orbán Viktor tusnádfürdői beszédének apropóján. Bencsik András vitaindító írása.
2014 augusztus 23. -
Szellem a fazékból - Ökörsütés
Fellini ökröt szeretett volna sütni, de Petronius művében, a Satyriconban koca szerepel. Így amikor híres filmjében a torzonborz vadász felhasítja a sült vaddisznó oldalát, az állat gyomrából nem galambok, hanem rigók röpülnek ki.
2014 augusztus 24. -
Frei Tamás: Az orosz gazdasági szankciók hatása
Európa lábon lőtte magát az Oroszországgal szemben bejelentett gazdasági szankciókkal – állította a magyar miniszterelnök a múlt héten, ismét heves vitákat váltva ki ezzel.
2014 augusztus 24.