Bármilyen listát is nézzünk, Niger országa minden elemzés szerint a világ tíz legszegényebb országa között szerepel, gazdasága rendkívüli mértékben az ország uránkincsétől függ (hiába vannak más ércekből is jelentősebb tartalékok), nagyjából a teljes export 70%-a származik ebből az ásványkincsből.
április 2010
-
-
Török Gábor elemez - Kétharmaddal a kétharmad ellen?
Ma délután egy vezető gazdasági döntéshozóval beszélgettem, akinek sikerült egy igazán meglepő kérdést feltennie: miért ne jelenthetné be a Fidesz most - és valósíthatná is meg rögtön az új parlamentben -, hogy az első lépése a kétharmados törvények „eltörlése” lesz?
2010 április 15. -
Szerintem - Csizmadia Csaba Fradi naplója 12.rész
Pénteken a tavalyi bajnok Debrecen következik! Nagyon várjuk már ezt az összecsapást, hiszen van mit törlesztenünk a hajdúságiak ellen. Izgalmas, jó mérkőzésre számítok.
2010 április 15. -
A komcsik
Lendvai Ildikó mondta a választás estéjén a magukfajtáról, hogy „mi komcsik”. A komcsik, akik ehhez az eszmerendszerhez tartozónak vallják magukat – hívják szervezetüket akár Magyar Kommunista Pártnak, Magyar Dolgozók Pártjának, Magyar Szocialista Munkáspártnak vagy Magyar Szocialista Pártnak –, nem sokat változtak az elmúlt kilencven évben.
2010 április 16. -
Ez történt Hollywoodban XLI.
Megtudhatjátok, hogy kik nem fognak biztosan szerepelni az új Bond filmben, igen ez is egy hír. Mutatok nektek egy végleges Iron Man 2 posztert, és Black Widow is előkerül. Jön a The Last Airbender és a Scott Pilgrim előzetese. A végén pedig Shrek Forever After posztereket nézhettek.
2010 április 16. -
Fidesz-fröccs
A visszalépések célja a demokratikus ellensúly megőrzése, mondta Lendvai Ildikó, és lassú mozdulattal letérdelt az LMP előtt. Nagyon szépen kérem önöket, folytatta sírós hangon, ne tessenek antidemokratikus módon talpon maradni a második fordulóban, mert ugye vagy szűz marad az ember, vagy szeret lankadatlanul.
2010 április 17. -
Futamelőzetes - Kína
A hétvégén immáron negyedik állomásához érkezik a 2010-es világbajnoki sorozat, egyben az európai visszatérést megelőző utolsó verseny következik a sorban. A helyszín ezúttal Kína, pontosabban a sanghaji versenypálya, ami általános vélekedés szerint Hermann Tilke legjobban sikerült munkája.
2010 április 17. -
Kritika – Viharsziget
Régóta várt filmre ülhettünk be végre. Pedig már 2009-ben néznünk kellett volna. Igaz, nem rajtunk múlt a dolog, most viszont, hogy lehetőségünk nyílt rá, a szokásos mozis étkekkel és társasággal ott ültünk és néztük ahogy két profi ismét együtt dolgozik.
2010 április 17. -
Ford Kuga 2011 - új dízelmotorok, PowerShift-váltóval
A genfi Autószalonon bemutatott módosított crossover főként két erősebb dízelmotorja és ezek minden korábbinál alacsonyabb fogyasztása és emissziója miatt érdemelte ki a szakma és a látogatók elismerését.
2010 április 18. -
A BUX-index alakulása a 15. héten (2010. 04. 12 – 2010. 04. 16.)
A Budapesti Értéktőzsde hivatalos részvényindexének, a BUX-nak az alakulását követtük nyomon a 15. héten, valamint az indexet alkotó legnagyobb súlyú részvények árfolyamának változását.
2010 április 18.