Móser Zoltán fantasztikus cikksorozata a régmúlt idők, az elfelejtett Magyarország kincseit mutatja meg nekünk ebben a párját ritkító sorozatban, mely a Magyar Nemzet hétvégi magazinjának volt elengedhetetlen tartozéka. Utazzon velünk, ismerjük meg együtt Magyarországot.
április 2010
-
-
Ösztöndíj a szakiskolásoknak
Februártól a hiányszakmákat tanuló szakiskolai tanulók havi 10.000 Ft ösztöndíjat kaphatnak tanulmányi eredményüktől függően. Cikkemben a most induló ösztöndíj-rendszert mutatom be.
2010 április 08. -
Szerintem - Csizmadia Csaba Fradi naplója 10.rész
Szombaton újra "örökrangadó", ezúttal a Hungária-körúton. Nekem személy szerint szép emlékeim vannak az MTK elleni mérkőzéseimről, remélem most is gazdagítani fogom ezeket az emlékeket.
2010 április 08. -
Futamértékelő - Sepang
Sebastian Vettel, miután előző két versenyén technikai meghibásodás eredményeképpen az élről esett ki, harmadjára érvényesíteni tudta a Red Bull meglévő fölényét. Az első rajtkockából induló csapattársát a rajtnál utasította maga mögé, Webber második helyével tette teljessé az istálló sikerét.
2010 április 09. -
A Fradi dicső kupamúltja - 11. rész (1977-1980)
Az MNK 1976/77. évi kiírása sok újdonsággal szolgált. A csapatok 18 csoportban játszottak oda-vissza alapon. A 18 csoportgyőztes a továbbiakban két, egyenként négyes és két ötös csoportban folytatta a mérkőzés-sorozatot. A négy csoport győztesei az FTC, Vasas, Újpesti Dózsa és a DVTK voltak.
2010 április 09. -
Önsegítség (?)
Az interneten böngészve sok-sok kérdésre kaphatunk választ. Ha valami problémánk akad, vagy éppen felkelti az érdeklődésünket, rögtön bepötyögjük a Google-be vagy más keresőbe. Így tettem én is: a keresett szó (jobbanmondva szintagma) pedig nem más volt, mint az önsegítő könyvek.
2010 április 10. -
Bayer Zsolt: Két pogány közt...
„A magyar fajtában öntudatlanul és rettenetesen él egy átok sejtése, azé a kielégülhetetlenségé, mely a féllelkek átka. Fél-lelkűek lehettünk mint szép és harcias barbárok is már s nem ok nélkül, sőt jogos keserűséggel döngettük a kultúrás Bizánc kapuját s kellemetlenkedtünk a nyugati Európának...."
2010 április 10. -
Max konyhája - Energia szelet
Hívhatnánk akár Müzli szeletnek is. De erre már Garffyka elnevezte, ezért az én verzióm az Energiaszelet nevet kapta. Sokszor készített recept, de szánom-bánom bűnömet, nincs pontos receptúrám.
2010 április 10. -
Kritika – Hogyan neveld a sárkányod
Az év legkellemesebb meglepetése, eddig. Ha tehetitek, olvasás helyett, de azt is lehet persze, szaladjatok a moziba, és nézzétek meg. Közel sem tökéletes, de nagyon jó és egyben aranyos családi filmet fogtok látni.
2010 április 10. -
Szerintem - Csizmadia Csaba Fradi naplója 11.rész
Nagy jó mérkőzést játszottunk az MTK ellen. Mi is jól játszottunk és Garami József csapata is kitett magáért. Végre jó volt egy játszó csapat ellen küzdeni.
2010 április 11.