Reggelente még kinézek a kertbe. Mert a reggel arra való. Inkább csak nézek, mint teszek is valamit, mert arra már nem való az idő, hogy kertészkedjek is. Hideg is van, nyirkos is, vizes is minden, csak egy rövid séta ez. Ahogy, látom Józsi bá’ is így tesz, hát megszólítom.

— Adjon Isten szép napot!

— A nap, az bizony szép, de én már megint csak dünnyögök itt magamban. Azt mondja az asszony, mindenen…

— Mire gondol kend? — kérdem.

— No arra, hogy 13-án itt volt ez a Magyar Nyelv Napja, amiből a királyi média egy egész hetet fabrikált. De körbenéztem reggel a többi híroldalt, no, azok mintha az ellenség kezében volnának. Mind! Szinte nincs kivétel!

Látom bosszantja a dolog, hát csak kiugrasztom a nyulat:

— Ne túlozzon már szomszéd — vetem oda.

— Túlzás?! Hát ide figyelj. Van olyan portál, és nem is lipsi — mélyen a szemembe néz —, amelyiknek csak este hatkor jutott eszébe, hogy nem írt még egy sort sem a Magyar Nyelv Napjáról. Hát beszélgettek egy sík hülyével, akinek a digitális felületek emberek feletti uralma jutott erről eszébe. Nem Petőfi, nem Gárdonyi, nem Jókai, nem Hamvas Béla, hanem a mesterséges intelligencia. Az ész megáll!

— Lesújtó. Én is körbetekertem a portálokat, reggel valóban szinte kizárólag a gúnyhatár túloldalán élő véreink tudtak csak nyelvünk, büszkeségünk napjáról. De a digitális világ szerintem is veszélyes lehet.

— Egyfenét! Aki ért angolul, az tudja, hogy a mesterséges intelligencia egy átlagos embernél nagyságrendekkel tisztábban, helyesebben fogalmaz, és helyesírási problémái sincsenek. Az ánglius embereknek kilencven százaléka tanulhat tőle. Ahogy egyik-másik hazai, hogy ne mondjam konzervatív bőrben rejtezkedő újságíró is írhatná cikkeit wordben, talán kevesebb központozási gondja lenne.

— Ebben van igazság, de az több mint szégyen, gyalázat, hogy a Magyar Nyelv Napja ennyire jelentéktelen nekik, különösen a kulturális „újságíróink“ körében. Azt meg inkább nem is minősítem, hogy egy több tucat firkászból működő szervezet nem veszi észre, hogy ünnepelnie kellene a saját anyanyelvét.

— Igazad van fiam, és ez ma Magyarországon, bárki bármit mondjon, a legnagyobb probléma. Mert ezek a senkiháziak nem csak híreket, meg véleményt írnak, hanem sajnos véleményt is formálnak.

Miután elköszönünk, azért tovább dolgozik bennem az ideg. Igen, felzaklatott a téma, és igen, talán szerencse is, hogy ezeket egyre kevesebb fiatal fogyasztja. Meg a förtelmesen gyenge tévés műsorokat, műsorvezetőket is, ahol beszédhibás, püffedt arcú „szerkesztők“, „újságírók“ osztják azt, amiből nekik is kevés van, az észt. Ha a mesterséges intelligencia egyszer majd megszólal rendesen magyarul — és ez bizony közeleg —, pillanatok alatt kipottyannak majd a kosárból a vállalhatatlan firkászok meg szerkesztők. Remélem.